Néhány tízezer szavazattal

2020.10.29. 20:35

Célba érhet a székely petíció

Hatalmas kampányhajrára van szükség a székely petíció aláírásgyűjtésénél ahhoz, hogy a kezdeményezés érvényes és eredményes legyen.

Bár az akció júliusi újraindulása óta tízezrek csatlakoztak a székelyek ügyéhez, négy országban még mindig nem sikerült elérni a törvényben meghatározott limitet. Erre jelenleg Spanyolországban és Svédországban van a legnagyobb esély, de az utóbbi napokban sok aláírás érkezett Belgiumból és Szlovéniából is – számol be a Magyar Nemzet.

A kezdeményezés tétje óriási, hiszen a cél az, hogy az Európai Unió egyik legnagyobb támogatási kerete, a kohéziós politika kezelje kiemelt figyelemmel azokat a régiókat, amelyeket nemzeti, etnikai, kulturális, vallási, nyelvi sajátosságok különböztetnek meg az őket körülvevő térségektől. Eddig összesen három államban – Magyarországon, Romániában és Szlovákiában – sikerült összegyűjteni a kellő számú aláírást.

Ahhoz, hogy a székely petíció érvényes és eredményes legyen, az aláírásgyűjtés november 7-i zárásáig további négy európai államban kell a limitet teljesíteni.

Hatalmas összefogás jött össze a székely petíció mögött

Az aláírásgyűjtés sikere érdekében a Gerilla.hu korábban elindította a Kartonnetvörk nevű digitális mozgalmat, ebben arra kérik az embereket, hogy egy kartonlapra írják fel a ­Signiteurope.com-ot, ezzel fotózzák le magukat, majd osszák meg a képet a közösségimédia-felületeken. Ennek az akciónak a híre már a tengerentúlra is elért, a kampánystáb abban bízik, hogy az utolsó napokban – mások mellett a petíció magyar támogatóinai is köszönhetően – nagyon sok emberhez eljut a székelyek ügye, és összegyűlik a kellő számú aláírás.

A kampánycsapat azt is kéri, hogy az érdeklődők kövessék, lájkolják és kommenteljék a Signiteurope.com négy közösségimédia-felületét (" target="_blank" rel="noopener noreferrer">Twitter, Instagram, YouTube és Facebook).

Sokat segíthet az is, hogy számtalan politikus és más közéleti személyiség állt az ügy mellé. Támogatja a székely petíciót mások mellett Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere, Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke, az Animal Cannibals együttes, Bódi Sylvi modell, Csősz Boglárka színész, modell, producer, Kapás Boglárka olimpiai bronzérmes, világbajnok úszó, Növényi Norbert olimpiai bajnok birkózó, színész, pankrátor és Virth Balázs magyar úszóedző, mesteredző.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában