migráció

2019.01.04. 14:21

December végéig több mint 64 ezren érkeztek Spanyolországba

A múlt évben 131 százalékkal nőtt az illegális bevándorlók száma 2017-hez viszonyítva, amikor is csaknem 28 ezer embert regisztráltak a hatóságok.

A tavalyi évben több mint 64 ezren érkeztek illegálisan Spanyolországba tengeri és szárazföldi úton összesen – közölte a spanyol belügyminisztérium pénteken. Spanyolország területét több mint 57 ezren érték el a Földközi-tenger felől, ami 161,7 százalékos növekedés jelent az egy évvel korábbi, mintegy 22 ezerhez képest.

A két észak-afrikai spanyol exklávéba, Ceutába és Melillába szárazföldön összesen mintegy 6800-an jutottak be jogosulatlanul tavaly, 16 százalékkal többen, mint egy évvel korábban.

Melillában 24,8 százalékos volt a határsértők számának növekedése, miközben Ceutában mintegy 1,1 százalékkal csökkent a számuk a tavalyihoz képest – derült ki a minisztérium jelentéséből.

Az Európai Unió part- és határvédelmi ügynöksége (Frontex) szerint mintegy fél éve Spanyolország számít a legfőbb belépési pontnak az EU területére.

Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) csütörtökön arról tájékoztatott, hogy a múlt évben több mint 2200-an veszítették életüket a veszélyes földközi-tengeri úton Európa felé, míg 113 ezren sikeresen keltek át.

A genfi székhelyű szervezet rámutatott: a számok csökkenő tendenciát mutatnak, mert 2017-ben több mint háromezren haltak meg vagy tűntek el útközben, és mintegy 172 ezren jutottak el a tengeren át Európába.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában