Gyanús tranzakció

2017.10.12. 12:38

Deutsch Tamás az OLAF-hoz fordul az Altus-kölcsön miatt

Az Európai Unió csalás elleni hivatalához, az OLAF-hoz fordul Deutsch Tamás fideszes európai parlamenti (EP-) képviselő amiatt, hogy Gyurcsány Ferenc cége, az uniós megbízást is elnyerő Altus 80 millió forintot adott Czeglédy Csabának, aki jelenleg előzetes letartóztatásban van.

Az EP-képviselő csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján kifejtette: az Európai Bizottság mintegy 1,5 milliárd forintos összegben adott megbízást az Altus vezette konzorciumnak, Gyurcsány Ferenc cége pedig az ebből származó bevételéből 80 millió forintot juttatott a Magyarországon rendkívül súlyos bűncselekménnyel gyanúsított Czeglédy Csaba (Éljen Szombathely!-MSZP-DK-Együtt) szombathelyi önkormányzati képviselőnek, aki az MSZP-nek, a DK-nak és az Altusnak is az ügyvédje volt.

Czeglédy Csaba és társai ellen bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt folyik eljárás.

Deutsch Tamás közölte, azt reméli, hogy az EU-s források terhére elkövetett súlyos csalás és más szabálytalanságok gyanúját felvető tranzakcióval kapcsolatban az OLAF azonnali vizsgálatot rendel el. A politikus nélkülözhetetlennek nevezte, hogy a hivatal megtegye a szükséges lépéseket.

Emlékeztetett, már másfél éve is szót emelt az Altus vezette konzorciumnak az Európai Bizottságtól kapott megrendelése miatt. Nincs példa Európában arra, hogy egy volt miniszterelnök, egy jelenleg is aktív politikus tulajdonában lévő magánvállalat az európai adófizetők pénzéből 1,5 milliárd forintnyi megbízást kapjon – jegyezte meg. Gyurcsány Ferenc pedig a cége nyereségéből támogatta a saját pártját – tette hozzá.

Azzal kapcsolatban, hogy várhatóan jövő szeptemberben szavaz az EP plenáris ülése a jogállamiság magyarországi helyzetéről szóló különjelentésről, Deutsch Tamás azt mondta: egy Soros-jelentés készül az EP-ben. Ennek előkészítése megkezdődött, a magyar és az európai szocialisták és liberálisok által indított durva politikai támadássorozatról van szó, amellyel „kínpadra akarják húzni Magyarországot”. A cél szerinte egyértelmű, „tiltott teljesítményfokozó szert” akarnak biztosítani a harmatgyenge magyarországi ellenzéknek. A politikus arra számít, hogy a legdurvább, legbecsmérlőbb politikai vádakat fogják megfogalmazni Magyarországgal szemben.

A Soros-tervről szóló, online is kitölthető nemzeti konzultáció esetleges manipulálhatóságát érintő kérdésre a politikus azt mondta: az online kérdőívet az adatvédelmi hatóság is szabályszerűnek minősítette. A rossz szándékú „csibészkedés” lehetőségét ugyan nem zárja ki teljesen az online rendszer, de szerinte helyes is, hogy az állam nem azokból a kevesekből indul ki, akik mindent el akarnak rontani – jegyezte meg.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában