Tartós probléma

2018.07.26. 13:57

Dömötör Csaba: a migráció meghatározó témája lesz a jövő évi EP-választásnak

Egyelőre csak szavak szintjén változik a széljárás az európai migrációs politikában – nyilatkozta a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára.

Dömötör Csaba Tusnádfürdőn, a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban az Echo Tv Napi aktuális című műsorának kifejtette: bár a legutóbbi EU-csúcson sikerült megakadályozni a kötelező elosztási rendszer életbeléptetését, ez mégsem garancia arra, hogy nem lesz több hasonló próbálkozás. Hozzátette: az EU következő hét évre szóló költségvetési tervezete is sokkal többet irányoz elő migrációs célokra, mint a határvédelemre. Mindezt az uniós büdzsé zsugorodása mellett szeretnék megvalósítani.

Az államtitkár felhívta a figyelmet arra, hogy mennyi pénzt költenek a bevándorlási célországok. Példaként Németországot hozta, ahol egy bevándorló ellátása átszámítva havi 770 ezer forintba, míg ha kísérő nélküli kiskorúról van szó, akkor az előbbi összeg duplájába kerül a német államnak. Ez pedig még egy olyan erős gazdasággal rendelkező országot is megterhel, mint amilyen Németország – tette hozzá.

A politikus emlékeztetett arra, milyen támadásokat kapott a magyar kormány évekkel ezelőtt, amiért a no-go zónák létezéséről beszélt. Pár évvel később Angela Merkel német kancellár is azt mondta, Németországban nem lehetnek no-go zónák.

Szavak szintjén tehát már elismerik a magyar kormány migrációs álláspontjának igazságtartalmát, ugyanakkor az előterjesztések, az írásos tervek még nem túl pozitívak – fűzte hozzá. Szerinte ebből is látható, hogy a nemzeti identitás és a migrációs válság témaköre tartósan velünk marad. Nem egyszeri jelenségről van szó, mert a katonai konfliktusok, az afrikai népességrobbanás állandósítják a migrációs nyomást. Ez azt is jelenti, hogy ez a kérdéskör a 2019-es európai parlamenti választás meghatározó témája lesz – hangsúlyozta Dömötör Csaba.

A teljes beszélgetést itt tudja megtekinteni:

Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára Európa identitásválságáról beszélt a tusnádfürdői fesztiválon az Európa jövőjéről szóló szerdai pódiumbeszélgetésen. A válságot – véleménye szerint – a migráció kérdése hozta a felszínre, és az súlyosbította, hogy a bevándorlásról nehéz értelmes párbeszédet folytatni a politikai korrektség elvárása miatt. Úgy vélte, hogy Európa identitásbeli elbizonytalanodását jelzi az is, hogy a kontinens a világon egyedüliként tárva-nyitva hagyja kapuit a bevándorlók előtt.

Borítóképünk kivágás a fenti videóból

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában