a számok nem hazudnak

2018.07.23. 09:51

Dömötör Csaba: bölcsebben tette volna az ellenzék, ha hallgat

A Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára jelezte, csak az egészségügyre százmilliárddal jut több, mint idén. Az Országgyűlés pénteken fogadta el a 2019-es költségvetést, amelyet az ellenzék különböző indokokra hivatkozva nem támogatott.

2019-ben több jut majd az összes jelentős területre – reagált Dömötör Csaba az ECHO TV Echo-mérleg című műsorában az ellenzéki kritikákra a jövő évi büdzsét illetően.

Több jut majd az oktatásra, az egészségügyre, az önkormányzatokra, a kulturális szférára, környezetvédelemre, védelemre 2019-ben. Minden jelentős területre több áll rendelkezésre a következő esztendőben – tette hozzá. Felhívta a figyelmet az egészségügy területére, ahol több mint százmilliárdos a különbség az idei évhez képest. Védelemre megint csak több mint százmilliárd áll majd rendelkezésre, ebből a honvédségre, a honvédelmi kiadásokra 85 milliárddal több – folytatta az államtitkár, aki az ellenzéknek azt javasolta: mielőtt szólásra emelkednek, legalább a főszámokat nézzék meg, akár nyaralás alatt, akár nyaralás után.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában