Ország-világ

2020.06.21. 10:28

Durván elfajult egy vita két család között Örkényben

Lövöldözés és garázdaság miatt hat embert állítottak elő Örkényben, miután elfajult egy vita két család között – közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság vasárnap a rendőrség honlapján.

A közlemény szerint a két család között szerda hajnalban alakult ki a vita. Egy 28 éves férfi ezt követően délután autóval elment a család házához, ahol rövid szóváltás után tégla- és betondarabokat, köveket dobáltak a gépkocsijára. Az autó utasa emiatt elővett egy gáz-riasztópisztolyt, sorozatban lövéseket adott le, majd a kocsit hátrahagyva elfutott a helyszínről, és egy közeli ismerőséhez menekült, akit megkért, hogy tüntesse el a fegyvert írták.

Hozzátették: a lövöldözésben senki nem sérült meg, a megdobált jármű oldalsó és hátsó szélvédője betört.

A rendőrök a helyszínre érkezve hat örkényi lakost állítottak elő, közülük két nőt és három férfit gyanúsítottként hallgattak ki. A Dabasi Rendőrkapitányság csoportosan, felfegyverkezve elkövetett garázdaság gyanúja miatt indított eljárást ellenük olvasható a közleményben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában