erősödő nyomás

2021.10.28. 12:13

Egyre több migráns érkezik Ciprusra

Egyre több migráns veszi célba Ciprust: októberben körülbelül 1700-an érkeztek az európai uniós tagállamba, 85 százalékuk Törökországon és Észak-Cipruson keresztül – számolt be a helyi sajtó Nikosz Núrisz belügyminiszterre hivatkozva csütörtökön.

Az év eleje óta 10 350 migráns jutott be az országba.

Núrisz azzal vádolta meg Törökországot: semmit sem tesz azért, hogy feltartóztassa a kétségbeesett emberek áradatát. „Ezek az emberek nem gyalog érkeznek Ciprusra” – mutatott rá. „Isztambulból jönnek repülőgéppel” Észak-Ciprusra, onnan pedig délre – tette hozzá.

A szigetország megosztott fővárosának nyugati részén tizenegy kilométeres szögesdrótkerítés választja el egymástól Észak- és Dél-Ciprust. Ezt csütörtöki hírek szerint tovább építik.

2020-as európai uniós statisztikák szerint Cipruson nyújtják be a legtöbb menedékkérelmet lakosságarányosan. A főváros közelében található, 1200 férőhelyes púrnarai menekülttábor annyira túlzsúfolt, hogy körülbelül kétszáz embernek már csak a tábor külterületén, sátrakban jutott hely – számolt be a Filelefterosz című napilap csütörtökön.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában