PIAC

2017.09.28. 15:51

Egyre több piacon vásárolhatunk őstermelőtől

A kormány támogatásának köszönhetően csaknem háromszorosára nőtt a termelői piacok száma 2010 óta – mondta Nagy István, a Földművelésügyi Miniszté­rium parlamenti államtitkára.

A szabályozási környezet változásai, illetve a támogatások bővülése egyértelműen kedvező irányba mozdította el a helyi élelmiszer-termelést és -fogyasztást is – hívta fel a figyelmet az államtitkár. Nagy István kiemelte, a Vidékfejlesztési Program keretében két pályázat is támogatja a helyi termelői piacok fejlesztését; összesen 16,48 milliárd forint áll rendelkezésre erre a célra.

Az államtitkár elmondta: a pia­cok számának növekedésével az őstermelők száma is bővült. Már 320 ezren választották ezt a megélhetési formát. A kistermelők speciális hangsúlyt kapnak a szeptember 20-án induló Országos Mezőgazdasági Kiállítás és Vásáron (OMÉK) is.

Daróczi László, az Agrármarketing Centrum ügyvezetője elmondta: az AMC éves költségvetése mintegy 696 millió forint, ennek zömét arra fordítják, hogy a magyar kézműves termékeket népszerűsítsék itthon és külföldön egyaránt. Az OMÉK megrendezésére szánt 1,8 milliárd forint nagy része is ezt a célt szolgálja. Úgy számolnak, hogy az 1000-1100 kiállító kétharmada családi gazdaság, kis- és őstermelő lesz – tette hozzá.

Tématámogatás. Készült Magyarország Kormánya támogatásával.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában