Nagyboldogasszony

2017.08.15. 13:21

Erdő Péter: Szűz Mária igent mondott Isten tervére

Szűz Mária igent mondott Isten tervére, hogy a megváltó édesanyja legyen, és személyében az egész emberiség fogadta el a teremtő és a teremtett világ harmóniáját – mondta Erdő Péter bíboros, prímás az M1 aktuális csatornának nyilatkozva Nagyboldogasszony ünnepe alkalmából kedden.

Erdő Péter kiemelte: csak az ember értelmes és szabad lény, akinek el kell fogadnia a teremtő tervét, és aki képes tenni is e terv megvalósulásáért.

Ismertette: a Máriát Isten anyjának nyilvánító 431-es efezusi zsinattól kezdve újra és újra megfogalmazódott az a meggyőződés, hogy Mária fiával együtt van a mennyei dicsőségben is, mégpedig nemcsak lelkileg, hanem testben is, akárcsak a feltámadt Krisztus. XII. Piusz pápa 1950-ben pedig hittételként is kihirdette ezt.

Máriában ezért „az örök boldogságra hivatott emberi élet ragyog föl mindannyiunk számára” – fogalmazott az esztergom-budapesti érsek.

Erdő Péter kitért arra: több szempontból is szimbolikus, hogy Szent István a Szűzanya oltalmába ajánlotta Magyarországot. A tette egyfelől a hívő ember Istenbe vetett bizalmának gesztusa, aki látja, hogy emberi erővel alig tartható az ország függetlensége, léte és kereszténysége, de Istenben bízva, az ő segítségét kérve mégiscsak reménykedve néz a jövő felé. Másfelől ez a cselekedet az ország szuverenitását is kimondja, azt, hogy „senki másnak nem vagyunk hűbéresei, a mi hűbérurunk, királynőnk egyedül Szűz Mária” – mondta.

Nagyboldogasszony napja a legfontosabb katolikus Mária-ünnep, amikor Szűz Mária halálára és mennybevételére emlékeznek a hívek.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában