Migráció

2018.08.22. 17:14

Ezrek várják a Balkánon, hogy illegálisan az EU-ba léphessenek

Az illegális migráció nem szűnt meg, a nyugat-balkáni útvonalon több ezer ember várakozik arra, hogy illegális úton az Európai Unió területére léphessen – jelentette ki a Belügyminisztérium közbiztonsági főigazgatója szerdán Nagykanizsán, a Készenléti Rendőrség új épületkomplexumának átadásán.

Nagykanizsa, 2018. augusztus 22. Rendõrségi autók a Készenléti Rendõrség nagykanizsai határvadász bevetési osztályának elhelyezésére szolgáló épület udvarán 2018. augusztus 22-én. MTI Fotó: Varga György

Papp Károly a több mint háromszáz rendőr elhelyezésére szolgáló új objektum avatásán közölte: a migránsok és az embercsempészek módszert váltottak, új útvonalakat alakítottak ki a magyar déli határ szigorú védelme miatt. A legfrissebb adatok szerint a horvát-bosnyák határon több mint ötezer, Szerbiában pedig több mint négyezer ember várakozik arra, hogy illegálisan bejusson az EU területére – mondta.

A főigazgató felidézte, hogy az alaptörvény is rögzíti az államhatár védelmét, a rendőrségnek pedig részt kell vennie a jogellenes bevándorlás megakadályozásában. Az elmúlt években is kiemelt feladat volt a határ őrizete, 2011-ben az arab tavasz, 2014-ben a koszovói kivándorlási hullám, 2015-től pedig az illegális migráció „robbanása” miatt, amikor 106 ország állampolgárai érkeztek illegálisan Magyarországra és ezzel az EU területére.

Balogh János országos rendőrfőkapitány, Papp Károly, a Belügyminisztérium közbiztonsági főigazgatója és Kuczik János, a Készenléti Rendőrség parancsnoka (b-j) átvágja a nemzeti színű szalagot a Készenléti Rendőrség nagykanizsai határvadász bevetési osztályának elhelyezésére szolgáló épület átadásán 2018. augusztus 22-én
MTI Fotó: Varga György

A magyar kormány „időben határozott döntéseket és hatékony intézkedéseket hozott” a határrendészeti feladatok ellátása érdekében. A szükséges törvénymódosításokkal biztosította a jogi környezetet, határzár létesült a magyar-szerb és a magyar-horvát határon, a Készenléti Rendőrségnél határőrizeti igazgatóságokat hoztak létre és háromezer fős létszámfejlesztést hajtottak végre, több mint 100 milliárd forintból pedig új objektumok épültek, lecserélték és fejlesztették a gépjárműparkot, a fegyvereket és a felszereléseket – sorolta a BM közbiztonsági főigazgatója.

Emlékeztetett arra, hogy amikor a Készenléti Rendőrség és a helyi főkapitányságok állománya kevésnek bizonyult a déli határok védelmére, az ország minden megyéjéből érkeztek oda rendőrök, de eközben azonban otthon is gondoskodni kellett a állampolgárok szubjektív biztonságérzetének fenntartásáról. „Nem alakult ki egyetlen magyar településen sem közbiztonsági deficit, és nincsenek hazánkban nogo-zónák sem” – jelentette ki Papp Károly.

Az egyik lakószoba
MTI Fotó: Varga György

Mindezen túl a visegrádi országok, valamint Ausztria és a Frontex-műveletek keretében más államok rendőrei is segítették Magyarországon a határvédelmet. A magyar rendőrök ugyanakkor Szlovéniának és Bulgáriának adtak segítséget, ezekben a napokban pedig Szerbiában és Macedóniában teljesítenek szolgálatot.

Papp Károly szerint azért van szükség a magyar határok megerősített védelmére, mert az eddig kialakított rendet meg kell őrizni. Abban a pillanatban, ha az embercsempészek és a migránsok megéreznék, hogy lazul a magyar külső határon a védelem, újabb migrációs nyomással nézne szembe Magyarország – hangsúlyozta.

Balogh János országos rendőrfőkapitány a nagykanizsai objektum átadásán beszámolt arról, hogy a Készenléti Rendőrség háromezer fős létszámfejlesztése mellett az eddigi hét mellé nyolc új határvadász bevetési egységet hoztak létre, elsősorban vidéki helyszíneken.

Balogh János országos rendőrfőkapitány (b) az épület átadásán
MTI Fotó: Varga György

A rendőrségnek 2017-2018-ra mintegy 100 milliárdot biztosított a kormány létszámfejlesztésre, eszközbeszerzésre, objektumépítésre. A 2016 szeptemberében megkezdett toborzás révén idén júliusra feltöltötték a szükséges háromezres létszámot.

Győrben, Szegeden és Szombathelyen már birtokba vették a Készenléti Rendőrség új épületeit, néhány héten belül pedig a pécsit is átadják. A nagykanizsai bevetési osztály létszáma 309, az itt dolgozók a határrend és a közterületek rendjének fenntartása mellett készenléti jellegű szolgálatot is elláthatnak.

Teakonyha az új laktanyában
MTI Fotó: Varga György

Balogh János kitért arra is, hogy az egykori határőrlaktanya területén kialakított új nagykanizsai objektum korszerű, kulturált elhelyezést biztosít, „versenyképessé teszi” a határvadász foglalkozást olyan térségben, ahol egyébként nagy a munkaerő-kereslet. Az állomány negyedét ugyanis olyan garzonszállóban tudják elhelyezni, ahol a családtagjaik is helyet kaphatnak, így a távolabbi megyékből érkezőknek is lehetővé válik, hogy itt kezdjék meg hivatásos szolgálatukat.

A nagykanizsai épületkomplexum 5,7 milliárd forintból épült meg, a kivitelezés tavaly augusztusban kezdődött. A szükséges munkafeltételek megteremtése mellett az állomány tagjai számára kétágyas, fürdőszobás, minikonyhás garzonokat alakítottak ki – ismertette az országos rendőrfőkapitány.

Borítókép: Rendőrségi autók a Készenléti Rendőrség nagykanizsai határvadász bevetési osztályának elhelyezésére szolgáló épület udvarán 2018. augusztus 22-én

MTI Fotó: Varga György

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában