folyik a nyomozás

2019.07.05. 12:06

Fajtalankodtak a debreceni iskolában

Egymás lefogásával, lekötözésével szórakoztak a debreceni Kratochvil Károly Honvéd Középiskola tizenéves diákjai.

OCs

Fotó: Matey István

Sajtóértesülés szerint május elején egyik éjszaka ez annyira elfajult, hogy szexuális fajtalansághoz vezetett. Az egyik kilencedik osztályba járó fiút egy tizedikes társa szexuálisan zaklatta. Közben a szobába bejött egy szintén tizedikes diáktársuk, aki véget vetett a dolognak, mondván, „hagyjátok abba, ez gusztustalan” – nyilatkozott több, az iskolához közeli személy, akik a téma érzékenysége és az intézménnyel való kapcsolatuk miatt névtelenséget kértek – írja a Haon.

Kicsapták őket az iskolából

A molesztált diák nem jelentette a történteket, de a kollégiumban gyakorlatilag azonnal híre ment annak az éjszakának, így szerzett róla tudomást a tanári kar.

Az iskola vezetése a bántalmazásról a felettes Honvédelmi Minisztériumot értesítette, de a rendőrségen nem tettek feljelentést. Az ügyben érintett öt diákot belső fegyelmi eljárás után, – a szabályzat, illetve a házirend megsértésére hivatkozva – azonnal eltávolították az ország egyetlen honvéd középiskolájából. Közöttük volt a szexuális erőszakot elkövető idősebb tanuló is. A „bizarr játék” áldozatává vált diák az iskolában maradt, a traumát neki iskolapszichológus segít feldolgozni.

„Játék, poén, ökörködés”

A kivizsgálás során kiderült, hogy a kollégisták nem először játszottak ilyet. A kérdőre vont résztvevők arra hivatkoztak, hogy „játék, poén, ökörködés” volt az egész.

A Kratochvil bentlakásos katonai iskola, nincsenek bejárós diákjai, még a debrecenieknek is kötelező beköltözni. A katonai szokásoknak megfelelően közös ébresztő, reggeli, torna és körletszemle után kezdődik az oktatás.

Nyomozzák a történteket

Az üggyel kapcsolatban a lap kollégái megkeresték az iskolát. Egyebek mellett arra is kíváncsiak lettekk volna, hogy milyen felelősség terheli a kollégiumban dolgozó, azon, azokon az éjszakákon dolgozó nevelő tanárokat. Kérdéseikre azonban mindössze annyit válaszoltak, hogy forduljanak a Honvédelmi Minisztérium Kommunikációs Osztályához. Megtették, ahonnan ezt írták: A középiskolát fenntartó Honvédelmi Minisztérium az eset kapcsán rendőrségi feljelentést tett, a nyomozás zajlik. Emellett az intézmény vezetője is indított saját hatáskörben vizsgálatot, amely alapján a fegyelmi bizottság öt diák azonnali elbocsátásáról döntött, mivel ilyen jellegű fegyelemsértés nem elfogadható. Tekintettel a folyamatban lévő büntetőeljárásra, nem áll módunkban bővebb felvilágosítást adni – tették hozzá.

Országgyűlési vizsgálat?

Az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának összehívását kezdeményezi a testület jobbikos alelnöke azzal a sajtóhírrel kapcsolatban, mely szerint májusban szexuális bántalmazás történt egy debreceni honvéd középiskolában.

Varga-Damm Andrea elmondta: a testület ülésén meghallgatnák a honvédelmi minisztert, akitől arra várnának választ, hogy milyen következményei lettek az esetnek, illetve miért csak akkor történt feljelentés, amikor a sajtó elkezdett érdeklődni az ügy iránt. Hangsúlyozta: ha valóban megvalósult a szexuális erőszak, akkor annak elhallgatása azt az érzetet erősítheti az elkövetőkben, hogy egy ilyen súlyos bűncselekményt „különösebben nagy baj nélkül meg lehet úszni”. A jobbikos politikus azt javasolta, hogy hozzanak létre külön pedagógiai programot, amely megelőzné és kezelné a kollégiumi típusú intézményekben, zártan együtt élő fiatalok problémáit.

Hangsúlyozta: a konkrét esetben nemcsak az iskola igazgatójának, hanem a pedagógusoknak a felelőssége is felvetődik, hiszen nekik is kötelességük lett volna jelenteni az ügyet, ugyanakkor az erőszakot tevő gyerekek szüleinek felelőssége is fennáll.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában