Elszámoltatás

2018.09.24. 16:06

Feladta magát a fentanilt tartalmazó reptéri csomag miatt körözött férfi

Ezzel előkerült a halálos méregnek számító, Kínából megrendelt kábítószer másik megrendelője is. Bűntársa már vallomást tett, nem akart tovább bujkálni.

Feladta magát a rendőrségen a fentanilt tartalmazó reptéri csomag miatt körözött férfi hétfőn – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata a honlapján.

A közleményben azt írták, a 24 éves férfi önként jelentkezett, elszámoltatása folyamatban van.

Emlékeztettek, csütörtökön halálos méregnek számító kábítószert találtak a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér postaforgalmában, amelyet egy 32 éves nő rendelt saját nevére Kínából.

Az 506,5 gramm fehér por a vegyészszakértői vélemény szerint fentanilszármazékot tartalmaz, amely kábítószernek számít.

A nőt szombaton elfogták, és új pszichoaktív anyaggal visszaélés megalapozott gyanúja miatt kihallgatták. Az asszony vallomást tett, a nyomozás során szabadlábon védekezik – közölték.

Hozzátették, a rendőrség a bűncselekménnyel kapcsolatban egy 24 éves férfit is keresett, és mivel felkutatása nem volt eredményes, elrendelték körözését.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában