Felmondott a The New York Times véleményrovatának szerkesztője

Felmondott Bari Weiss, a neves amerikai napilap, a The New York Times véleményrovatának szerkesztője. Terjedelmes felmondólevelében általános rendszerszintű problémákra és a közösségi média keresleti igényeinek szolgalelkű kiszolgálására hívja fel a figyelmet – írja a precedens.mandiner.hu.

Weisst állítása szerint a szerkesztőségben az utóbbi időben igencsak elterjedt a nácizás és a rasszistázás, s ennek nem egyszer maga is áldozatául esett. Weisst több kollégája is már rég „kigyomlálta” volna a szerkesztőségből, mások nyíltan bigott hazudozónak titulálták az újságírót.

Az újságírónő nyílt felmondólevelében számon kéri a szerkesztőség vezetőjét is, kifejezetten leszögezve azt, hogy

ami a toxikus munkakörnyezetben történik, az jogi szempontból minden bizonnyal a hátrányos megkülönböztetés kategóriájába esik.

„Nem is értem, hogy hogyan hagyhatta, hogy ez a viselkedés következmények nélkül határozza meg a munkahelyi mindennapokat, s hogy mindez a nyilvánosság és a teljes személyzet szeme láttára történjen” – kérve számon az elmúlt időszakot főnökén Weiss.

A felmondólevélben közölt állítások közül is kitűnik az a kritika, amelyet Weiss a politikai újságírás kapcsán megfogalmaz: az újságíró szerint a szerkesztőség belekényelmesedett abba a gyakorlatba, miszerint elég csak néhány karaktert leütni és az erősen ideologizált rövidke cikknek egy klikkvadász címet adni ahhoz, hogy a Trump-ellenes baloldali olvasók igényeit kielégítsék. Weiss állítása szerint ez az öncenzúra a The New York Times-ra általánosan jellemző.

Weiss szerint sokan hárompontos sorvezető mentén írnak a Times-nál: egyrészt, mindenki a saját kockázatára közöl önálló véleményt. Másrészt, a narratíván kívül írni szintén kockázatos. Harmadrészt pedig helyesen teszi az, aki figyelmen kívül hagyja azok véleményét, akik lázadásra, önazonosságra buzdítanak.

Különösen igaz ez a véleményrovatra – állítja Weiss, aki szerint a véleménycikkek szerzői cikkeikkel egyes témák kapcsán könnyen komoly bajba, s nem ritkán pedig a kirúgás szélére kerülhetnek. Ha ugyanis egy cikk olyan téma kapcsán születik, amely a szimpatizáns politikai tábor számára terhelő lehet, a szerző vagy a szerkesztő gyakran visszatáncol a publikálás előtt.

Ehhez hasonló „kulisszatitkot” árul el Weiss akkor is, amikor arról ír, hogy a publikált véleménycikkeket is hosszas „masszázs” előzi meg annak érdekében, hogy az kellőképp illeszkedjen a progresszív-baloldali narratívába.

Weiss nem igazságtalan: siet rögzíteni, hogy a szerzők jelentős része minden bizonnyal nem azonosul ezekkel a normákkal, mégis a befolyásuk alatt áll, s valamilyen belső kényszer nyomán együtt menetel a többiekkel. Hogy ez miért van így, annak kapcsán Weiss csak találgatni tud. Felvetései között szerepel az is, hogy az írók zöme esetleg úgy gondolkodik, hogy a „nagy képet” nézve végső soron a „jó ügyet” szolgálja, de a konformizmus hátterében állhatnak egész egyszerűen egzisztenciális szempontok is – utalva itt az Egyesült Államok-szerte tapasztalható milliós nagyságrendű munkanélküliségre.

Weiss végül azzal zárja sorait, hogy álláspontja szerint a független sajtó ideális esetben se nem progresszív, sem pedig demokratikus;

a sajtó lényege inkább abban áll, hogy pontos híreket, színes véleményeket közöljön, és olyan viták fórumául szolgáljon, amelyek előbbre viszik a társadalom működését.

A The New York Times-ban tapasztalt „illiberális” munkakörnyezet azonban minden, csak nem ilyen.

Bari Weiss felmondólevele teljes terjedelmében itt olvasható.