Illegális bevándorlás

2018.11.16. 14:28

Felülvizsgálják a szírek hazatoloncolásának tilalmát a németek

Újragondolják Németországban azt a szabályt, hogy tilos visszatoloncolni szíriai menedékkérőket a hazájukba.

Horst Seehofer szövetségi belügyminiszter egy pénteken ismertetett nyilatkozatában kiemelte: nem zárja ki, hogy hazatoloncolnak szíriai állampolgárságú elítélteket és közveszélyes radikálisokat. Ennek lehetőségét a minisztérium „alaposan megvizsgálja” – mondta a tárcavezető a Madsack német médiacsoport regionális lapjaiban pénteken megjelent összeállításban.

A minisztérium szóvivője, Eleonore Petermann a pénteki berlini kormányszóvivői tájékoztatón elmondta, hogy a Szíriába irányuló kitoloncolások felújításának lehetőségét a tartományi belügyminiszterek kérésére mérlegelik. Ismertette: munkájuk eredményét a szövetségi kormány és a tartományok belügyi egyeztető fóruma, a belügyminiszteri konferencia decemberi ülésén mutatják be. A mérlegelés alapja a külügyminisztérium jelentése Szíria helyzetéről.

Christopher Burger, a külügyminisztérium szóvivője elmondta, hogy a közel-keleti arab államról szóló új országjelentésüket kedden véglegesítették, és eljuttatták a szíriai állampolgárok ügyében eljáró intézményekhez, így a menekültügyi hatósághoz és a közigazgatási bíróságokhoz, amelyekhez az elutasított menedékkérők jogorvoslatért fordulhatnak. A szóvivő kiemelte, hogy a szíriai biztonsági helyzetet elemző jelentés nem nyilvános. Elkészítését nagyban megnehezítette, hogy Szíriában nem működik német külképviselet – mondta.

Németország 2012-ben függesztette fel a Szíriába irányuló kitoloncolásokat, a polgárháborúra és a civilekkel szembeni kegyetlenkedésekről szóló beszámolókra hivatkozva. A Németországba érkező menedékkérők legnagyobb csoportját a szíriai állampolgárok alkotják, idén október végéig mintegy 40 ezren érkeztek. Menedékjogi kérelmüket rendszerint elfogadják.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában