választások

2019.04.23. 06:54

Feszült volt a spanyol miniszterelnök-jelöltek első tévés vitája

A katalán konfliktus okozta a legfeszültebb perceket a négy legnagyobb spanyol párt miniszterelnök-jelöltjeinek első, élő televíziós vitáján, amelyet a spanyol közszolgálati televízió (RTVE) rendezett hétfőn késő este a vasárnapi előrehozott választások előtt.

„Elfogadhatatlan, hogy (...) azokkal akar lepaktálni, akik szét akarják szakítani Spanyolországot” – mondta Pablo Casado, a konzervatív Néppárt (PP) elnöke Pedro Sánchez jelenlegi szocialista kormányfőhöz intézve szavait.

Hangsúlyozta: a miniszterelnököt rajtakapták, hogy a katalán önrendelkezésről tárgyalt a nacionalistákkal. Követelte, hogy Pedro Sánchez valljon színt: valóban kegyelmet ad-e a függetlenségpárti politikusoknak, ha elítélik őket az ellenük zajló perben.

A kegyelemért cserébe mandátumokat – vette át a szót Albert Rivera az Állampolgárok (Ciudadanos) liberális középpárt elnöke, aki saját szónoki pultjára helyezett egy bekeretezett fényképet, amelyen a kormányfő és Quim Torra függetlenségpárti katalán elnök látható egy tavaly decemberi megbeszélésen.

Mint mondta, Sáncheznek szüksége van a szeparatisták támogatására ahhoz, hogy kormányon maradhasson, és szerinte „nemzeti vészhelyzet”, hogy a választásokon ellenzékbe küldjék a szocialistákat.

„Hazudnak!” – reagált a szocialista miniszterelnök, hangsúlyozva, hogy a katalán függetlenséget pártolók tudják: a függetlenség nem fog megvalósulni, nem lesz róla népszavazás, és az alkotmány keretein belül kell párbeszédet folytatniuk.

Pablo Iglesias, az Unidas Podemos (Együtt képesek vagyunk rá) radikális baloldali pártszövetség vezetője kifejtette: világos, hogy Spanyolország többnemzetiségű, és az együttélést nem lehet erőszakkal helyreállítani.

A vitában kiemelt helyet kaptak a lehetséges választások utáni együttműködések is. Iglesias a PSOE, Rivera pedig a PP felé tett egyértelmű ajánlatot, e két párt vezetője viszont nem kötelezte el magát.

A 100 perces, szünet nélküli vitát követően felkért szakértő újságírók értékelték az elhangzottakat a közszolgálati televízió stúdiójában. Többségük úgy vélte, nincs egyértelmű győztese a tévévitának, ami szerintük a négypárti formátumból adódik.

Az El País baloldali és a La Vanguardia című katalán napilap internetes olvasói felmérése viszont Albert Riverát hozta ki a vita győzteseként.

A listavezetők televíziós vitája kedden az Antena 3 spanyol országos kereskedelmi csatornán folytatódik. Most először fordul elő, hogy teljesen azonos felállásban rendezzen vitát két tévétársaság, ráadásul egymás követő napokon.

Az általános parlamenti választások előtt közétett utolsó közvélemény-kutatások szerint Spanyolországban egyik politikai oldalnak sincs egyértelmű parlamenti többsége.

A felmérések a Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) győzelmét jelzik, de továbbra sem nem akkora fölénnyel, hogy az elegendő lenne az önálló kormányalakításhoz.

Több kutatás is arra a megállapításra jutott, hogy egy esetleges kétpárti baloldali vagy egy hárompárti jobboldali koalíció sem tudná összegyűjteni a parlamenti többséghez szükséges 176 mandátumot.

Ellenben a kormányalakítás matematikai esélye látszik a szocialista párt és az Állampolgárok liberális középpárt esetleges együttműködése esetén, ezt azonban utóbbi párt elnöke, Albert Rivera több alkalommal is kizártnak nevezte a kampány során.

A felmérések által felvázolt lehetséges belpolitikai helyzet alapján a parlamentbe várhatóan bejutó katalán és baszk nacionalista pártokon múlhat, hogy tud-e kormány alakulni a választások után Spanyolországban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában