Járvány

2021.03.08. 19:27

Finnországban vendéglátóhelyeket zárnak be ideiglenesen

A korlátozások célja a lehető legkisebbre csökkenteni az emberek közötti kapcsolatokat.

Finnországban éttermeket, kávézókat, bárokat zárnak be ideiglenesen a koronavírus-járvány terjedésének megfékezése érdekébent, a parlament hétfőn fogadta el az erre vonatkozó kormányjavaslatot.

„A korlátozások célja a lehető legkisebbre csökkenteni az emberek közötti kapcsolatokat, hogy csökkentsük a fertőzöttek számát és kordában tartsuk a járványt” – mondta a törvényhozásnak Sanna Marin miniszterelnök.

Sauli Niinistö finn elnök aláírta a törvényt, amely így hatályba lépett.

A keddtől érvényes zárlatot olyan területeken alkalmazzák, ahol a járvány terjedése felgyorsult vagy a vírus már a közösségen belül fertőz. A rendelkezés ennek értelmében Finnország 15 régióját érintheti a 19 közül.

Az éttermek elvitelre kiszolgálhatnak.

A felsőtagozatú és a középiskolás diákok ismét távoktatásra térnek át.

Az állampolgároknak azt javasolják, hogy kerüljék a társas összejöveteleket, viseljenek maszkot és tartsanak távolságot egymástól.

Finnországban egy hete a kormány és az elnök vészhelyzetet rendelt el, amely további jogkörökkel ruházza fel a kormányt a járvány elleni küzdelemben. Az igazságügyi minisztérium a hétvégén közölte, hogy az áprilisra tervezett helyhatósági választásokat júniusra halasztják a járvány miatt.

Az 5,5 millió lakosú Finnországban eddig valamivel több mint 62 ezer koronavírus-fertőzöttet és a fertőzéshez köthető több mint 770 halálesetet jegyeztek fel. Eddig körülbelül 1295 olyan megbetegedést regisztráltak, amely a vírus fertőzőbb variánsaihoz köthető.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában