intenzív védekezés

2019.07.22. 16:19

Folytatódik a szúnyogirtás

Ezen a héten a Szigetközben, Komárom, Baja, Mohács térségében, kilenc budapesti kerületben, valamint Szolnokon és a környező településeken, a Velencei-tónál és Baranya megyében folytatódik a szúnyogirtás – közölte a program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.

Észak-Magyarországon és az Alföldön korábban még nem kezelt településeken is szükségessé vált a beavatkozás.

Az elmúlt hetekben rendkívül intenzív volt a szúnyogok elleni védekezés. A szakemberek eddig már több mint 700 ezer hektáron és csaknem 1200 település területén gyérítették a szúnyogokat. Számos olyan területen is irtották a vérszívókat, ahol az előző években nem okoztak gondot a szúnyogok, egyes településeken többször is meg kellett ismételni a munkákat.

Az Európai Unió területén belül előreláthatólag 2020-tól nem engedélyezik a kifejlett szúnyogok ellen alkalmazható készítmények légi úton történő kijuttatását. Ugyanakkor a katasztrófavédelem szúnyoggyérítési programja során az irtószer 40 százalékát jelenleg is földi úton juttatják ki a szakemberek.

A települések egyedi értesítést kapnak a kivitelezés pontos időpontjáról és módjáról, valamint az OKF honlapján is nyomon követhető, hogy mikor és hol lesz szúnyogirtás.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában