Soós Zoltán nyert Marosvásárhelyen, Szatmárnémetiben Kereskényi Gábor áll győzelemre

Soós Zoltán nyerte a marosvásárhelyi polgármester-választást a független jelölt kampánystábja által végzett párhuzamos szavazatszámlálás szerint. Szatmárnémetiben a szavazókörök 60 százalékának eredményösszesítése után Kereskényi Gábor polgármester vezeti a választási versenyt a romániai önkormányzati voksoláson. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) jelöltje a részleges eredmények szerint a szavazatok 55 százalékát szerezte meg.

Soós Zoltán egyedüli magyar jelöltként szállt versenybe, mind a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), mind az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) támogatta.

Soós Zoltán marosvásárhelyi, Kossuth utcai kampányközpontjában mintegy százan várták a hivatalos eredményekkel párhuzamos szavazatszámlálás eredményét. Ezek az adatok a Soós csapata által a szavazókörzetekbe küldött megfigyelőktől származtak. Helyi idő szerint majdnem éjjel egy órakor jelent meg a jelölt a szimpatizánsai előtt, akik nagy üdvrivalgással fogadták, és Marosvásárhely új polgármestereként köszöntötték. Beszédét többször félbeszakították vastapssal.

A magyar jelölt elmondta, hogy a kampányban tett ígéretének megfelelően valamennyi marosvásárhelyi polgármestere lesz nemzetiségtől függetlenül.

Hangsúlyozta: nem a magyarok győztek a románok felett, hanem a marosvásárhelyiek arattak történelmi győzelmet „a korrupció és a keresztapák felett”. Rámutatott: ezen a választáson túlléptek az etnikai szavazáson, lezárták az eddigi polgármester, Dorin Florea képviselte rendszer elmúlt húsz évét. Soós úgy vélte, hogy ez a rendszer nem ejtett komoly sebeket a város testén, „nem ért létfontoságú szerveket, a szívet és az agyat, mert a marosvásárhelyiek vasárnap szívvel-lélekkel szavaztak”. Szerinte a város lakosai nem engedtek az etnikai megosztásnak és a gyűlöletszításnak, nem ijedtek meg az uszítástól, hanem a változásra szavaztak.

Reményét fejezte ki, hogy a pártok megértik a marosvásárhelyiek akaratát, és stabil koalíciót építenek a városi önkormányzatban a változás érdekében. Soós Zoltán elmondta, hogy nem ígér új várost, de új szemléletet igen, amellyel új fejezetet nyitnak Marosvásárhely életében.

Rámutatott: nagy kihívások előtt állnak, hiszen növelni kell a város versenyképességét, növelni kell a munkahelyek számát, javítani kell a tömegközlekedést, és csökkenteni kell a lemaradást a régióban levő nagyvárosokhoz képest.

A mintegy 43 százalékos magyar lakossággal rendelkező és a legnagyobb erdélyi magyar közösségnek otthont adó Marosvásárhelyt 2000 óta Dorin Florea román polgármester vezette, aki sorozatban ötször nyert mandátumot. Florea négy évvel ezelőtt valamivel több mint 1700 szavazattal győzte le Soóst, de az idén már nem indult a polgármesteri tisztségért, hanem a megyei önkormányzat elnöki posztját pályázta meg.

A függetlenként induló, de a teljes erdélyi magyar politikai paletta támogatását élvező múzeumigazgató, Soós Zoltán sikerét túlzás nélkül lehet történelmi fordulatként értékelni. Húsz évig volt a város élén az időközben több román párt színeit is képviselő Dorin Florea, akit most a történész vált – írja a Magyar Nemzet.

Az egyetlen magyar polgármesterjelölt mellett tizenkét román indult a városvezetői pozícióért az egyfordulós választáson. Az expolgármester, Florea megcsappant szavazótáborát tanácsadója s jobbkeze, Claudiu Maior célozta meg. Ahogyan Maiornak, úgy a többi jelöltnek sem volt érdeke a magyarellenes hangulatkeltés, hiszen tisztában voltak azzal, hogy magyar szavazatok nélkül nincs győzelmi esélyük. Marosvásárhelyen a részvételi arány közel ötvenszázalékos volt.

Csalástól is tartottak

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) köreiben csalástól is tartottak. Négy évvel ezelőtt meglepően sok érvénytelen szavazat volt, ez is hozzájárult Florea alig több mint ezervoksos sikeréhez Soóssal szemben. Szombaton este néhány óráig szünetelt a közvilágítás a város több részén, számos szavazóhelyiség környékén sem volt áram. Soós Zoltán kampánystábjából arra hívták fel a figyelmet, hogy 2016-ban is hasonló történt a szavazás előtti napon.

A választás napján ugyanakkor a rendőrség nagyon határozottan lépett fel minden szavazással kapcsolatos rendellenesség esetében.

Romániában negyvenhat százalékos részvételi arány mellett zajlott az önkormányzati megmérettetés. Hegedüs Csilla, az RMDSZ szóvivője a szövetség kolozsvári elnöki hivatalában berendezett eredményváróján a Krónika kérdésére elmondta, a becsült magyar részvétel 44,6 százalékos. Közölte, a nap folyamán felzárkóztak a magyar közösségek, viszont például a Székelyföldön alacsony maradt a részvétel az országos adatokhoz képest.

A Bukarestben készített exit poll felmérések szerint Nicușor Dan, a kormányzó Nemzeti Liberális Párt és a Mentsétek meg Romániát Szövetség közös jelöltje nyerte a bukaresti főpolgármester-választást, 47 százalékos eredménnyel. Gabriela Firea jelenlegi főpolgármesternek, az ellenzéki szociáldemokraták jelöltjének 39 százalékot mértek. Elemzők szerint a bukaresti eredmény fontos előrejelzésként értékelhető a december 6-án esedékes parlamenti választásokkal kapcsolatban.

Marosvásárhelyen 57 417-en szavaztak a román központi választási iroda által közzétett részvételi adatok szerint. A párhuzamos szavazatszámlálás szerint Soós jelentős előnnyel került az élre, 24 950 voksot kapott, a második helyen levő Claudiu Maior, aki a Pro Románia színeiben indult, 7611 voksot gyűjtött. A harmadikra, a liberális Theodora Benedekre 5899-en szavaztak. Ezeket a számokat még a nem teljes feldolgozottságnál jegyezték.

Szatmárnémetiben Kereskényi Gábor áll győzelemre

A részleges eredményt maga a polgármester jelentette be nem sokkal éjfél után az RMDSZ eredményvárójában. „Ígérem, hogy Szatmár tovább fejlődik, megyünk tovább az elkezdett úton. Az egy helyben toporgás nem pálya” – jelentette ki.

Pataki Csaba, a Szatmár megyei önkormányzat elnöke bejelentette: Nagykárolyban is az RMDSZ jelöltje, Kovács Jenő nyert újabb polgármesteri mandátumot. Hozzátette: folyik még a szavazatok számlálása, de reménykedik abban, hogy további négy évig vezetheti a megyét.

Az RMDSZ kolozsvári eredményvárójában Kelemen Hunor, a szövetség elnöke is bejelentette Soós Zoltán marosvásárhelyi független polgármesterjelölt győzelmét. Elmondta: ugyan Soós Zoltánt tavaly novemberben az RMDSZ választotta polgármesterjelöltté, és csak idén februárban határozták el, hogy függetlenként indul a választási versenyben, nincs szó arról, hogy az RMDSZ kötelékében töltené be a tisztséget. „Jó polgármesternek kell lennie, az RMDSZ-frakció ott lesz mögötte, ahogy a kampányban is ott volt. (.) A lényeg, hogy Marosvásárhelynek mától magyar polgármestere lesz, ez a legfontosabb.”

Kelemen Hunor arról is beszámolt, hogy Sepsiszentgyörgyön Antal Árpád, Kézdivásárhelyen Bokor Tibor folytathatja a polgármesteri munkát, Csíkszeredában az RMDSZ előválasztását megnyerő Korodi Attila képviselőt választották polgármesterré. Hozzátette, Csergő Tibornak, az RMDSZ jelöltjének sikerült győznie Gyergyószentmiklóson, amelyet több ciklus óta a Magyar Polgári Párt (MPP) színeiben megválasztott polgármester vezetett.
Elismerte azonban, hogy Székelykeresztúron és Székelyudvarhelyen elvesztették a versenyt az RMDSZ polgármesterjelöltjei más magyar jelöltekkel szemben, és Baróton is egy független jelölt vezet a részleges eredmények szerint.

Székelyudvarhelyen Gálfi Árpád polgármester nagy arányú győzelmet aratott az RMDSZ és az MPP jelöltje fölött. Gálfi négy évvel ezelőtt az MPP és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) közös jelöltjeként nyert mandátumot, de pártja, az MPP kizárta soraiból. Mivel a választásokig nem sikerült bejegyeztetnie a Székelyudvarhelyért Pártot, támogatóival együtt a román-magyar Szabad Emberek Pártja (POL) színeiben indult a választásokon.

Kelemen Hunor úgy vélte: a részleges eredmények továbbra is azt jelzik, hogy az RMDSZ-nek 200 körüli településen lesz polgármestere a következő négy évben.

Hozzászólások

Közlekedés
Néhány belföldi és nemzetközi vonatot érint az óraátállítás
Kölni tenisztorna / 9 perce
Auger-Aliassime a negyedik elődöntős
Az ötödik helyen kiemelt észak-amerikai játékos a japán Nisioka Josihitót verte két sima játszmában.
Gyász
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BARNA SÁNDORNÉ szül. Nagy Erzsébet decsi lakos 94 éves korában csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni végső nyugalomra helyezése 2020. október 27-én, kedden, 15 órakor lesz a decsi köztemetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
MEGEMLÉKEZÉS ERŐSS ZOLTÁNNÉ sz. Stocker Judit Szeretett feleségem 6 évvel ezelőtt visszaadta lelkét Teremtőjének. Emlékét ápolom, szívemben őrzöm, míg élek. Férje
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy HUTH JÁNOSNÉ sz: Csákovics Borbála nagymányoki lakos 81 éves korában elhunyt. Temetése 2020. október 28-án, szerdán, 15 órakor lesz a nagymányoki temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy PAUSCH JÓZSEF kisdorogi lakos 85 éves korában elhunyt. Temetése 2020. október 24-én, szombaton, 11 órakor lesz a kisdorogi temetőben. Előtte gyászmise. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
MEGEMLÉKEZÉS SZÍVÓS GYÖRGYNÉ sz. Nemes Ilona halálának 20. évfordulójára „Ma is csak úgy, mint réges régen, Ő volna végső menedékem: mindent, mi fáj, mi szívem tépi, elpanaszolnám sorra Néki, s fejem áldott keblére hajtanám, ha élne most az ÉDESANYÁM.” Szerető családja
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy RASCH HENRIK bonyhádi lakos volt Gemenc Volán dolgozó 87 éves korában elhunyt. Temetése 2020. október 26-án, hétfőn, 15 órakor lesz a bonyhádi katolikus temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. A gyászoló család
MEGEMLÉKEZÉS HALBLEIB JÁNOS halálának 8. évforulójára ,,Virágerdő sűrűjében pihen egy szív csendesen, Rég nem dobbant családjáért, messze vitted Istenem. Álmainkban találkozunk, lelked vár odafent, Hol uralkodik a Hit, a Békesség és a Szeretet." Szerető Feleséged és családja
MEGEMLÉKEZÉS MARCSEK JÓZSEF halálának 7. évfordulójára ,,Múlnak az évek, fájdalmunk nem csitul, szemünkből a könny naponta kicsordul. Tudjuk, hogy nem jössz, hiába várunk, nyugodjál békében, szívből ezt kívánjuk." Szeretteid
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ELLER FERENCNÉ sz. Blatt Borbála a Tolna Megyei Népújság volt dolgozója szekszárdi lakos 87 éves korában csendesen elhunyt. Búcsúztatása 2020. október 26-án, hétfőn, 15 órakor lesz a szekszárdi alsóvárosi temetőben. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy MAJOR PÉTER PÁL szekszárdi lakos 88 éves korában elhunyt. Végső nyugalomra helyezése 2020. október 26-án, hétfőn, 11 órakor lesz a szekszárdi alsóvárosi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
MEGEMLÉKEZÉS MOLNÁR GYULA halálának 2. évfordulójára ,,Nem múlnak ők el, Kik szívünkben élnek. Hiába szállnak árnyak, álmok, évek." Szerető családod
MEGEMLÉKEZÉS GEDENKEN Sebestyén Ágnes (1949-2006) Szekszárd, Fagyöngy utca 1. „Csak az idő múlik, feledni nem lehet, Örökké őrizzük emlékedet" "Du lebst ewig in uns durchs Leben, und passest von oben auf uns auf" Szerető Családod Deine liebende Familie Zsók Sebestyén Margit és Zsók László Géza Varga-Zsók Izabella, Varga Csongor, Varga Olivér és Varga Vince
Ezúton értesítjük a rokonokat, barátokat és ismerősöket, hogy FÜLEKI FERENC 77 éves korában elhunyt. Végakaratát tiszteletben tartva hamvait szűk családi körben 2020. október 19-én öröknyugalomra helyeztük a szekszárdi újvárosi temetőben. Gyászoló család
"Kit őriz a szívünk, nem hal meg soha. Kit lelkünkkel látunk, nem hagy el soha." Szívünkben mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, és szerették, hogy PÉTER JENŐ 71 éves korában elhunyt. Végső nyugalomra helyezése 2020. október 20-án, kedden 13 órakor lesz a tolnai temetőben. A gyászoló család
MEGEMLÉKEZÉS MÁTAI FERENC halálának 25. és MÁTAI FERENCNÉ sz. Németh Irén halálának 10. évfordulója alkalmából. ,,Hiába borul Rátok a temető csendje, szívünkben élni fogtok mindörökre!" Szeretteitek
"Kit őriz a szívünk, nem hal meg soha. Kit lelkünkkel látunk, nem hagy el soha." Szívünkben mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, és szerették, hogy PÉTER JENŐ 71 éves korában elhunyt. Végső nyugalomra helyezése 2020. október 20-án, kedden 13 órakor lesz a tolnai temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BALOGH ANDRÁS szekszárdi lakos életének 76. évében csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni végső nyugalomra helyezése 2020. október 21-én, szerdán, 11 órakor lesz a szekszárdi alsóvárosi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy NEMES PÉTER aparhanti lakos 92 éves korában elhunyt. Temetése 2020. október 19-én, hétfőn, 15 órakor lesz az apari temetőben. Előtte gyászmise. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
„Olyan csend van így nélküled, hogy szinte hallani, amit még utoljára akartál mondani.” Mély fájdalommal tudatjuk mindenkivel, aki ismerte, tisztelte és szerette, hogy DOMOKOS TIBORNÉ szül.: Forray Edit kisdorogi lakos 54 éves korában elhunyt. Temetése 2020. október 19-én, hétfőn, 15 órakor lesz a kisdorogi temetőben. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. A gyászoló szerettei
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy HAJDU SÁNDORNÉ szül. Horváth Katalin gerjeni lakos életének 99. évében csendesen elhunyt. Végső nyugalomra helyezése 2020. október 20-án, kedden 15 órakor lesz a gerjeni temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család
Horrorfilm / 49 perce
Három újabb fesztiválra kapott meghívást a Post Mortem (videó)
Covid–19 / 51 perce
A maszkviselés hatékony védekezési eszköz a világjárvánnyal szemben
koronavírus / 1 órája
Terjed a járvány, de Tolnában van a legkevesebb igazolt fertőzött
TEOL
félelmetes álmok / 1 órája
Vallomás: Benkő László egyre többet gondol a másvilágra
friss információk / 1 órája
Elhunyt 38 krónikus beteg, 1820 fővel emelkedett a fertőzöttek száma
105 méteres / 1 órája
A világ legnagyobb szökőkútját helyezték üzembe Dubajban