segítség

2017.08.26. 18:36

Franciaország 430 millió eurós hitelt ad Iraknak

Jean-Yves Le Drian francia külügyminiszter szombati bagdadi megbeszélésükön közölte Haider al-Abadi iraki kormányfővel, hogy az összeget az év vége előtt folyósítják.

Franciaország 430 millió eurós hitelt nyújt 2017-ben Iraknak, amelynek költségvetése alaposan lecsökkent a dzsihadisták elleni harc és a kőolajár-zuhanás miatt – tájékoztatta szombaton a francia külügyminisztérium az AFP francia hírügynökséget.

Jean-Yves Le Drian francia külügyminiszter szombati bagdadi megbeszélésükön közölte Haider al-Abadi iraki kormányfővel, hogy az összeget az év vége előtt folyósítják.

„Franciaország a kezdetektől jelen volt az Iszlám Állam (IÁ) elleni csatákban, és jelen lesz a béke most kezdődő időszakában is” – hangsúlyozta Le Drian, akit elkísért Irakba Florence Parly védelmi miniszter is. A látogatás alatt a külügyminiszter átadta a kormányfőnek Emmanuel Macron francia elnök franciaországi látogatásra szóló meghívását is.

A költségvetési támogatás formájában nyújtott hitel célja az alapvető reformok támogatása és az ország pénzügyeinek rendbetétele. A világbanki kölcsönökhöz hasonlóan ennek a hitelnek is feltétele a közpénzek kezelésének és az állami cégek vezetésének hatékonyabbá tétele és az energiahatékonyság javítása.

Az IÁ a 2014-ben elfoglalt iraki területek 70 százakét mára elvesztette, kormányerők nemrég újra az ellenőrzésük alá vonták Moszult, az ország második legnagyobb városát, szombaton pedig az iraki erők bejelentették, hogy visszafoglalták Tell-Áfárt, az IÁ egyik utolsó iraki erősségét.

Több más ország is nyújtott már Iraknak költségvetési vagy beruházási támogatást. Közöttük van Németország 500 millió euróval (mintegy 150 milliárd fofrint). A 430 millió eurós (közel 130 milliárd forint) francia hitel jelentős erőfeszítést jelent a költségvetési megszorításokra kényszerülő Párizs számára.

Az iraki újjáépítés költségeit 700 és 1000 milliárd dollár (182, illetve 260 ezer milliárd forint) közötti összegre becsülik, a dzsihadisták által megszállt városok – közöttük Moszul – visszafoglalásáért vívott hosszú és heves harcok pusztítása miatt.

A visszafoglalt városokat először aknamentesíteni kell, majd helyre kell állítani a közszolgáltatásokat, hogy a harcok elől elmenekülők visszatérhessenek otthonukba. A 39 milliós országban 3,7 millióan váltak belső menekültekké. Az ENSZ adatai szerint összesen 11 millióan szorulnak humanitárius segélyre.

Az év végén Kuvaitban várhatóan donorkonferenciát szerveznek az iraki újjáépítés támogatására, s Bagdad ehhez a Nemzetközi Valutaalap (IMF) segítségét is kérte.

A szombaton bejelentett, 17 év futamidejű francia hitel kamatlába kedvezőbb a piaci kamatlábnál (6,75 százalék) – közölte egy nevének elhallgatását kérő francia diplomata, de a részletekre nem tért ki.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában