kormányinfó

2019.11.14. 18:01

Gulyás Gergely: nincs létszámstop az egészségügyben

Csak a közigazgatásra vonatkozik a kormány által elrendelt, hatályban lévő létszámstop, a kórházakra, szociális intézményekre nem vonatkozik az intézkedés – közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.

Gulyás Gergely azt mondta, a kormánynak az volt a szándéka, hogy a közigazgatás területén legyen átmeneti létszámstop, sehol máshol. Arra a felvetésre, hogy az egészségügy területén nem is volt létszámstop, hozzátette: semmilyen létszámstop nincs hatályban, bárki azonnal felvehető. Megjegyezte, december 1-jén már nem lesz hatályban a közigazgatási létszámstop.

Szólt arról is, hogy a tavalyi és az idei elbocsátások miatt a minisztériumokban jelentős összegek maradtak, és a kormány döntése szerint ezt a pénzt kifizetik a minisztériumi dolgozóknak jutalomként idén. Elmondta, minisztériumonként eltérő összegről van szó, néhány havi jutalmat jelenthet a dolgozóknak.

Szakmai berkekben „ritka erős” konszenzus van arról, hogy nem szerencsés az építéshatósági engedélyek kiadásának jelenlegi, 2015-ben létrejött megosztott volta – jelentette ki az erre vonatkozó, az Országgyűlés előtt lévő törvényjavaslatról, amelyet hétfőn tárgyalt a kormány stratégiai kabinetje. Gulyás Gergely hangsúlyozta, a szabályozási jogkörök továbbra is az önkormányzatoknál maradnak, az építéshatósági feladatok azonban a területi közigazgatásban hatékonyabban működtethetők.

Egyetlen fillér sem vész el az uniós támogatásokból, az utalások folyamatosak

- mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter a sajtótájékoztatón. Gulyás Gergely kiemelte: 7500 milliárd forintot tesznek ki az EU-támogatások, és mivel az árfolyam kedvezően alakult, ez az összeg valójában 7500-8000 milliárd forint között alakul. Az operatív programokra mindazonáltal összesen 9100 milliárd forint jut, mert a magyar állam nagyobb forrást biztosít, mint amit az EU – közölte.

Hangsúlyozta: az elszámolási viták a programok néhány százalékát teszi ki, és ezeket is jó eséllyel le tudják zárni, egy fillér forrás sem vész el, a kifizetésekre sehol nem kell várni. A miniszter elmondta: eddig 41 százalékban hívták le az uniós forrásokat, ez kifejezetten jó arány, az utalások folyamatosak. Magyarország a kilencedik a lehívási rangsorban, a visegrádi országok között pedig az első – tette hozzá.

Egy a migrációra vonatkozó kérdésre közölte: a balkáni útvonalon jelenleg 100 ezer migráns van.

Magyarország továbbra is elkötelezett a külső határvédelem biztosítása mellett, és remélhetőleg a magyar határvédelem kellően ismert ahhoz, hogy minél kevesebben próbálják meg erre az átjutást – vélekedett. Hozzáfűzte: ugyanakkor a fenyegetés valós, és tovább nő, ha Törökország és az EU kapcsolatai nem stabilak.

Várhelyi Olivér uniós biztosjelölt meghallgatásáról Gulyás Gergely elmondta: remélhetőleg az Európai Parlament eleget tud tenni a feladatának, hogy a jelöltek szakmai alkalmasságát minősítse, és Várhelyi Olivér „szakmai alkalmasságához kétség nem férhet”. Arra a felvetésre, hogy Várhelyi Olivér uniós biztosjelölt meghallgatásán közölte, a magyar kormánytól teljesen függetlenül végzi majd tevékenységét, a tárcavezető azt mondta: ez nagyon helyes, mert ha nem így tenne, megsértené a biztosokra vonatkozó előírásokat.

Egy azzal kapcsolatos kérdésre, hogy Soros György úgy nyilatkozott, nem mer Magyarországra jönni, a miniszter közölte: Soros György magyar állampolgár is, és ha úgy gondolja, hogy itt érzi jól magát, „várjuk szeretettel”. A nyilatkozata illeszkedik abba a koncepcióba, amely az ország lejáratására tett eddigi nyilatkozatait is jellemezte – tette hozzá.

Gulyás Gergely arra, hogy a Türk Tanács irodát nyitott Budapesten, úgy reagált: örülnek, ha bármilyen nemzetközi szervezet Budapesten nyit irodát, ennek remélhetőleg az ország szempontjából pozitív üzleti hozadéka lesz, és a politikai súlyát is növeli a fővárosnak.

Egy Czeglédy Csaba önkormányzati megbízásait firtató kérdésre közölte: néhány új kerületi vezetés „a látszatra sem ad”. Egy korábban adócsalás miatt jogerősen elítélt személyt megbízni átvilágítással cinizmus, a korrupció nyílt támogatása – értékelt.

A miniszter elmondta azt is, a kormány nem kíván változtatni a forrásmegosztás jelenlegi szabályain, hacsak nem kezdeményezik az önkormányzatok. Hozzátette: az önkormányzati törvény ma is rögzíti, mi a feladata a helyi és a területi önkormányzatoknak, valamint az államnak; az egyik legfontosabb ilyen a közösségi közlekedés működtetése, mindössze annyi a változás, hogy ezt a feladatot első helyen említik. Ez mindenhol így van, nemcsak Budapesten. A fővárosban az a jelentős különbség, hogy itt a közösségi közlekedést a kormány is támogatja – mondta.

Közölte, Budapesten a kormány 15 milliárd forintot ad és ezután is fog adni a diák- és nyugdíjasbérlet kiegészítésre, valamint 12 milliárd forintot normatív támogatásként a közösségi közlekedésre. Megerősítette, minden olyan forrás, amelyet Tarlós István korábbi főpolgármesternek ígért a kormány és a költségvetésben is szerepel, továbbra is a főváros rendelkezésére áll a közösségi közlekedés finanszírozására. A főváros ugyanazzal a támogatással számolhat, mint Tarlós István idején – tette hozzá.

Ismertetése szerint 800 milliárd forint folyik be önkormányzati iparűzési adóból, ebből a főváros része 150 milliárd forint. Megjegyezte, a területi közigazgatási hatáskörökről szóló és a közigazgatási bíráskodás átalakításával kapcsolatos javaslatok már az önkormányzati választás előtt is készen voltak, azokat az választás eredménye nem befolyásolta.

A tervezett atlétikai stadionról kérdésre elmondta: várják az érintett kerületek véleményét. Ez a„ legzöldebb beruházása” jelenleg a kormánynak, de ha a főváros nem kívánja, nem fogják megvalósítani – jelentette ki. Úgy látja, egy jelenleg használhatatlan területről van szó, ebből lenne Budapest belvárosához közel egy 44 hektáros közpark. „Ha valaki önmagát zöldnek tekinti”, nem teljesen érthető, miért nem támogatja a beruházást – fogalmazott.

Elmondta azt is, megadóztatják az ingatlanspekulációt. Kifejtette 2002 és 2019 között 3169 hektárral nőtt a belterületek nagysága, ez az összes belterület fél százalékos növekedését jelenti. Szerinte ötvenszeres az árkülönbség a szántóföldek és a 2018-as építési telek eladási árat nézve. A kormány ennek kíván gátat vetni az új adó bevezetésével – hangsúlyozta.

Volt kérdés arról, miért a szülő kötelezettségévé teszik a fiatal 18 éves korig történő taníttatását és miért nem emelik inkább a tankötelezettséget. A javaslatot egyéni képviselőként jegyző Hollik István kormányszóvivő arra hívta fel a figyelmet, hogy van egy fontos pontja előterjesztésének: 18 éves korig vagy egy részszakma megszerzésig kell taníttatni a gyermeket. A részszakma megszerzésére lehetőség van 18 éves kornál hamarabb is – mutatott rá. Szerinte a szülői felelősség törvénybe iktatása egy plusz ösztönző, ami segíti, hogy a végzettség nélküli iskolaelhagyás megszűnjön. Kitért arra is, hogy legtöbb uniós országban 16 év a tankötelezettség korhatára.

Egy, a tankötelezettségre vonatkozó kérdése Gulyás Gergely közölte: az Oktatási Hivatalnál lehet felmentést kérni, ezt eddig az iskola adta meg. Erre a változtatásra azért volt szükség, mert gyakorlattá vált, hogy sok gyermek hét-hét és fél évesen kezdi meg iskolát, és indokolt lenne visszatérni a gyakorlathoz, hogy hatévesen kezdjék meg – mondta.

Kérdésre beszámolt arról, hogy a Fidesz elnöksége tárgyalt arról, kit indít a párt az időközi polgármester-választáson, de döntés még nincs, a jelölés joga a győri Fideszé. Nem kívánta kommentálni azt az értesülést, hogy a jelölt Dézsi Csaba András kardiológus, jelenlegi önkormányzati képviselő lehet. A miniszter jelezte, tiszteletben tartják a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) véleményét. A MOB elnöksége szerdán elutasította a Borkai Zsolt olimpiai életjáradékának visszavonásáról szóló, a jobbikos Steinmetz Ádám által jegyzett javaslatot, mert az szerinte nem megfelelően kidolgozott, annak indoklása nincs összhangban az olimpiai eszmével és az alkotmányos alapelvekkel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában