Nagyon közel

2017.08.10. 21:44

Házméretű aszteroida halad el a Föld mellett októberben

Egy 15-30 méteres aszteroida fog elhaladni a Föld mellett mintegy 44 ezer kilométernyi távolságban, a Hold röppályáján belül – közölte az Európai Űrügynökség (ESA) csütörtökön.

Ez a Föld-Hold távolságnak egynyolcada, és az aszteroida éppen elkerüli a Föld körül mintegy 36 ezer kilométeres távolságban keringő úgynevezett geostacionárius műholdakat.

„Nem fog becsapódni a Földbe. Ez a legfontosabb dolog, amit el kell mondani”

- közölte Detlef Koschny, az ESA Föld-közeli objektumokkal foglalkozó részlegének vezetője.

A TC4 nevű, mintegy 15-30 méteres aszteroida 2012 októberében is elsuhant a Föld mellett, akkor viszont kétszer ekkora távolságban. A kutatók számítottak rá, hogy az aszteroida visszatér, azt azonban nem tudták, mennyire kerül közel. A chilei Atacama-sivatagban működő nagyon nagy teleszkóp (VLT) segítségével viszont sikerült követni az aszteroidát és meghatározni a távolságát.

„Őrületesen közel van” – mondta Rolf Densing, a németországi Darmstadtban lévő európai űrkutatási operációs központ vezetője. Hozzátette: a Földtől legtávolabbi műholdak 36 ezer kilométerre vannak, úgyhogy ezeket épphogy elkerüli az aszteroida. Ugyanakkor kiemelte, hogy nem kell aggódni emiatt, mivel a számítások megbízhatóak.

Címkék#aszteroida

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában