Járvány

2020.03.20. 16:41

Hiába vezették be máshol, Budapesten továbbra sem lesz ingyenes a parkolás

Több európai és amerikai nagyvárosban – köztük Bécsben – az első intézkedések között tették ingyenessé a parkolást. Több magyar nagyvárosban, például Esztergomban és Székesfehérváron is azonnal intézkedett a polgármester a parkolás ingyenessé tételéről, hogy ezzel is segítsen a járvány megfékezésében. Nyomós érv szól emellett: akár a parkolóautomatákba bedobott pénz is terjesztheti a kórt, a zsúfolt tömegközlekedés mindenképpen. Karácsony Gergely ezt éppen fordítva látja.

A tömegközlekedési eszközök használata most kockázatos, hiszen óhatatlanul is több ember összezsúfolódását, így fertőzésveszélyt jelent – írja a Ripost. Az osztrák főváros ezért már napokkal korábban úgy rendelkezett, hogy tízezer parkolóhelyet ingyenessé tesznek, a parkolózónákat is felfüggesztették. Több hazai nagyváros is díjmentessé tette a parkolást, például Esztergomban és Székesfehérváron sem kell fizetni.

Esztergom volt az első

Az esztergomi polgármester, Hernádi Ádám a Ripost megkeresésére azzal indokolta az intézkedést, hogy jelen helyzetben fokozott felelőssége van a városvezetésnek. Szerinte a parkolóautomaták használata, a pénzérmék bedobálása is terjesztheti a betegséget.

„Az országban elsőként mi függesztettük fel a fizetős rendszert. Ingyenessé tettük a parkolást, a nap bármely szakában.”

– nyilatkozta a polgármester.

„Ennek az az oka, hogy a parkolóautomatákat naponta rengeteg ember használja, mindannyian megérintik és maga a készpénzhasználat, az érmék megfogása sem veszélytelen. Ez egy olyan döntés, amire ráhatásunk volt, és amit nekünk kellett meglépni a fokozott biztonság érdekében„ – tette hozzá.

Székesfehérváron a Ripost megkeresésére a polgármester dr. Cserpalkovics András kihangsúlyozta:

”Fontosnak tartjuk, hogy a járványos veszélyhelyzetben aki csak teheti, maradjon otthon, akinek azonban muszáj kimozdulnia, az lehetőleg inkább saját autóját használja. Ezt segíti a parkolási díj időszakos eltörlése„ – indokolta a döntést a székesfehérvári polgármester. ”Ezzel is hozzá tudunk járulni a járvány megfékezéséhez„- tette hozzá.

Mi a helyzet a Budapesten?

A lap megkérdezte a fővárosi polgármesteri hivatalt, miért nem segítik sokak kérése ellenére a járvány elleni védekezést ingyenes parkolással. Meglepő válaszokat kaptak. A hivatal szerint például nem csökkent számottevően az utcai forgalom, miközben – tette hozzá a Ripost – ezt mindannyian másképp látjuk. A városháza nem lát veszélyt a parkoló automaták és a készpénz használatában sem.

”Budapesten egyelőre nem csökkent érdemben az autós forgalom, az otthonmaradók pedig értelemszerűen egész nap használnak parkolóhelyet otthonuk közelében. Így amennyiben ingyenes lenne a parkolás, káoszt okozna a városban, ez pedig növelné a járványveszélyt„ – közölte Karácsony Gergely kommunikációs igazgatója, Rényi Ádám.

A Ripost szerint azonban a bécsi példa egyáltalán nem ezt mutatja.

Az osztrák fővárosban, ahol ingyenes a parkolás, nyoma sincs káosznak az utcákon, sőt több híradás arról számol be, hogy könnyen találni szabad helyeket. Így az emberek kevésbé veszik igénybe a gyakran zsúfolt tömegközlekedési eszközöket. Ezzel is csökken a fertőzésveszély.

”Karácsony Gergely egyértelművé tette, hogy nem hajlandó ingyenessé tenni a parkolást Budapesten. Mi azt gondoljuk, hogy ez egy hibás döntés„ – mondja a Fidesz pénteken közzétett videójában Láng Zsolt fővárosi frakcióvezető.

A politikus szerint a fizetős parkolás felfüggesztése valós segítség lehet a fővárosban élőknek, a közösségi közlekedés tehermentesítése pedig fontos a koronavírus elleni védekezésben.

„Arra kérjük Karácsony Gergelyt, hogy gondolja meg magát és tegye ingyenessé a parkolást. Ezt a lépést a bécsi városvezetés már megtette, itt az ideje, hogy a budapesti is megtegye” – fogalmaz Láng Zsolt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában