Emberölés miatt emeltek vádat egy pásztói nő ellen

Emberölés miatt vádat emeltek egy 59 éves nő ellen, aki márciusban fejszével megölte élettársát Pásztón.

Bóna Gyula, a Nógrád Megyei Főügyészség megbízott főügyésze elmondta: a vádlott és a sértett 2010 óta kisebb-nagyobb megszakításokkal élettársi kapcsolatban élt. Erősen alkoholizáltak, gyakran veszekedtek, ami sokszor tettlegességig fajult.

Az ittas vádlottat március 11-én, Pásztón a földön fekve találták meg, szeme körül sérülésekkel, és a kórházban azt mondta, hogy élettársa bántalmazta őt.
Amikor kijöhetett a kórházból, nem ment vissza a közös lakásba, hanem egy ismerősénél húzta meg magát. Ott kereste fel a férfi 17-én azzal, hogy eladta a házat, ezért a nő vigye el onnan a holmiját.

Amikor a nő aznap este odament, élettársa veszekedni kezdett vele, ütötte és rugdosta őt, majd lefeküdt aludni.
A vádlott ekkor kiment a házból, magához vett egy fejszét, az ágyban fekvő sértettet tizenháromszor fejbe vágta. A fejszét kútba dobta, holmiját magához vette, és a vérző férfit magára hagyva éjszaka elment a helyszínről.
A férfit másnap este találták meg, és a mentők már nem tudtak rajta segíteni.

Kommentek

Legolvasottabb

1
Őrizetbe vették a rendőrök a halálos baleset okozóját
2
Halálos baleset Fácánkert közelében
3
Baleset miatt félpályán halad a forgalom Bonyhád és Hidas között
4
Szekszárdon mutogatta a nemi szervét a lányoknak
5
Súlyos vonatbaleset történt Várdomb és Bátaszék között
Munkaebéd
A NOB elnökével tárgyalt Orbán Viktor
Áradnak a folyók / 8 perce
Tízezreket evakuálnak Japánban a heves esőzések miatt
Halálesetről, sérülésről nem tudnak a hatóságok.
Gyász
MEGEMLÉKEZÉS KESERŰ MARGIT halálának 10. évfordulójára "Csak az idő múlik, feledni nem lehet, örökké őrizzük emlékedet." Szerető családod
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BARINA FERENCNÉ szül. Jósz Katalin tolnai lakos 89 éves korában elhunyt. Temetése 2017. július 24-én, hétfőn 11 órakor lesz a tolnai temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
Kosárlabda / 57 perce
Japán ellen folytathatják Gereben Líviáék a remek szereplést
TEOL, Fotó: fiba.com
Vizes vb – úszás / 1 órája
Hosszú legjobb idővel elődöntős, Kapás, Késely és a férfi gyorsváltó döntős
Valahol Afrikában / 2 órája
A nem várt fürdővendég (videó)
Biztos menetelés / 2 órája
Magyar győzelem a női röplabda World Grand Prixen
Illegális bevándorlás / 2 órája
A földközi-tengeri menekültútvonal lezárása mellett állt ki az osztrák külügyminiszter
Őrült spanyolok / 4 órája
Puhára esnek a gólyalábas táncosok (képek és videó)