Tizennégy hintából tizenkettő nem felelt meg a követelményeknek

A fogyasztóvédelmi vizsgálat során tizennégy gyermekhinta közül tizenkettő nem felelt meg az előírásoknak - tájékoztatott a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH).

A közlemény szerint, a laboratóriumi vizsgálatokon a játékok közül egy nem bizonyult elég szilárdnak, négy esetben pedig olyan éleket találtak a hintán, amelyek sérülést okozhatnak a gyerekeknek. Négy terméknél nem voltak elég vastagok a rögzítő kötelek, három hintához pedig olyan kicsi eltávolítható alkatrészek tartoztak, amelyeket a gyerekek akár le is nyelhetnek. Hat hinta az érvényben lévő szabványnak sem felelt meg, mert kioldható csomókötést tartalmazott – ismertette a vizsgálat eredményét a NFH.   

Hozzátették, hogy a hinták esetében az egyik legfontosabb követelmény a statikus szilárdság. Ugyanakkor a tartókötélnek legalább 10 milliméter átmérőjűnek kell lennie, annak érdekében, hogy a gyerekek belekapaszkodhassanak, de a kötél mégse sértse meg a kezüket, továbbá nem tartalmazhatnak lenyelhető kiegészítőket.   

A balesetveszély miatt súlyos kockázatot jelentő és letiltott hinták az alábbi linken érhetők el:
http://www.nfh.hu/dhtmlform/dhtmlformfreesearchresult?searchvalue=hinta&x=13&y=8.
    A hatóság intézkedett, hogy a nem megfelelő termékeket kivonják a forgalomból – tartalmazza a sajtóközlemény.

Kommentek

Legolvasottabb

1
Őrizetbe vették a rendőrök a halálos baleset okozóját
2
Halálos baleset Fácánkert közelében
3
Baleset miatt félpályán halad a forgalom Bonyhád és Hidas között
4
Szekszárdon mutogatta a nemi szervét a lányoknak
5
Súlyos vonatbaleset történt Várdomb és Bátaszék között
Munkaebéd
A NOB elnökével tárgyalt Orbán Viktor
Áradnak a folyók / 12 perce
Tízezreket evakuálnak Japánban a heves esőzések miatt
Halálesetről, sérülésről nem tudnak a hatóságok.
Gyász
MEGEMLÉKEZÉS KESERŰ MARGIT halálának 10. évfordulójára "Csak az idő múlik, feledni nem lehet, örökké őrizzük emlékedet." Szerető családod
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BARINA FERENCNÉ szül. Jósz Katalin tolnai lakos 89 éves korában elhunyt. Temetése 2017. július 24-én, hétfőn 11 órakor lesz a tolnai temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
Kosárlabda / 1 órája
Japán ellen folytathatják Gereben Líviáék a remek szereplést
TEOL, Fotó: fiba.com
Vizes vb – úszás / 1 órája
Hosszú legjobb idővel elődöntős, Kapás, Késely és a férfi gyorsváltó döntős
Valahol Afrikában / 2 órája
A nem várt fürdővendég (videó)
Biztos menetelés / 2 órája
Magyar győzelem a női röplabda World Grand Prixen
Illegális bevándorlás / 2 órája
A földközi-tengeri menekültútvonal lezárása mellett állt ki az osztrák külügyminiszter
Őrült spanyolok / 4 órája
Puhára esnek a gólyalábas táncosok (képek és videó)