kian

2019.09.01. 18:54

Irán új harci drónt mutatott be

A különböző fegyverzettel felszerelhető eszköz mintegy 5000 méter magasságban képes repülni.

Irán bemutatta a Kian nevű új harci drón két példányát vasárnap.

Alireza Szabahi-Fard, az iráni légvédelem főparancsnoka a rendezvényen arról beszélt, hogy a pilóta nélküli harceszköz megfigyelés és felderítés mellett csapásmérésre is alkalmazható.

A drón hatótávolsága meghaladja az ezer kilométert és „pontosan megtalálja célját” – hangoztatta az iráni parancsnok, akit az IRNA iráni állami hírügynökség idézett.

Szabahi-Fard szerint a harceszköz Irán területén kívül is bevethető, „ellenséges térségekben” légvédelmi feladatok ellátására is alkalmas. Mint mondta, az iráni légierő alig egy esztendő alatt fejlesztette ki a drónt.

Az iráni televízió közlése szerint a különböző fegyverzettel felszerelhető drón mintegy 5000 méter magasságban képes repülni.

Az Egyesült Államok tavaly felmondta az Iránnal 2015-ben kötött többhatalmi atomalkut, s büntetőintézkedéseket léptetett életbe az iszlám köztársasággal szemben. Azóta elmérgesedett a viszony Washington és Teherán között.

Irán júniusban lelőtt egy amerikai katonai felderítő drónt a Perzsa(Arab)-öböl fölött arra hivatkozva, hogy illetéktelenül behatolt légterébe. Az Egyesült Államok szerint az incidens nemzetközi légtérben történt a Hormuzi-szoros fölött.

Egy hónappal később pedig Washington bejelentette, hogy a haditengerészet egyik térségben lévő hajója lelőtt egy iráni drónt. Teherán azonban tagadta ezt az állítást.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában