a miniszter gratulált

2018.01.18. 08:58

Izraeli katonák lelőtték a múlt heti rabbigyilkosság egyik feltételezett elkövetőjét

Csütörtök hajnalban a tűzharc után két gyanúsítottat is őrizetbe vettek; a lövöldözésben két izraeli katonai is megsebesült – jelentette a helyi média csütörtök reggel. 

A lövöldözés a ciszjordániai Dzsenínben történt. A palesztin egészségügyi minisztérium jelentése szerint Ahmed Dzsarar palesztin gyanúsított halt meg az összecsapásban. A Háárec című újság úgy tudja, hogy Dzsarar édesapja, Naszer Dzsarar a Gázai övezetet uraló, radikális iszlamista Hamász katonai szárnyának, az Ezzeddín al-Kasszám Brigádoknak volt a ciszjordániai vezetője, és 2002-ben ugyancsak lelőtték az izraeli biztonságiak.

A tűzharc azután bontakozott ki, hogy a rabbigyilkossággal gyanúsított palesztinok fegyveres ellenállással fogadták az őrizetbe vételükre érkező izraeli katonákat.

Az összetűzésben egy izraeli katona súlyosan, egy másik pedig könnyebben megsebesült. A katonák elfogtak két, a merénylet elkövetésével gyanúsított palesztint, akik ugyancsak megsebesültek a lövöldözésben – írta a Jediót Ahronót című újság ynet nevű honlapja.

A razzia után több száz palesztin dobálta kövekkel a katonai dzsipeken Dzsenínbe érkezett izraeli biztonságiakat, akik tömegoszlató fegyverek bevetésével válaszoltak.

A harmincöt éves, hatgyermekes rabbit a Havat Gilád nevű, törvénytelenül épült ciszjordániai telep mellett lőtték agyon múlt szerdán. A palesztin fegyveresek gépkocsijukból nyitottak rá tüzet.

Avigdor Liberman izraeli védelmi miniszter csütörtök reggel gratulált a katonáknak a gyanúsítottak kézre kerítéséhez. „A biztonsági erők bonyolult és sikeres katonai műveletet hajtottak végre Raziel Sevach rabbi gyilkosainak kézre kerítése érdekében. Gratulálok a harci egységeknek a bátorságukért, és jobbulást kívánok a sebesülteknek. A terroristáknak nincs rejtekhelyük, mindenütt elfogjuk őket”- hangsúlyozta a miniszter.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában