Orvosi vizsgálata volt

2021.11.19. 20:13

Joe Biden már vissza is vette az elnöki jogköröket

Joe Biden amerikai elnök visszavette az elnöki jogköröket, amelyeket egy óra huszonöt percre, az altatásban végzett béltükrözés idejére ruházott át Kamala Harris alelnökre – jelentette be a Fehér Ház.

Az Egyesült Államok elnöke, aki „rutin béltükrözésen esett át, közép-európai idő szerint 17 óra 35 perc tájban beszélt Kamala Harris alelnökkel és a kabinetfőnökével. Jó hangulatban volt, és ekkor vette vissza a jogköröket” – írta a Twitteren Jen Psaki fehér házi szóvivő.

Jen Psaki hozzátette, hogy

az elnök még egy rövid időre a bethesdai Walter Reed katonai kórházban maradt a rutinvizsgálatok folytatására.

A Fehér Ház közölte, hogy Biden közép-európai idő szerint 16 óra 10 perckor ruházta át az elnöki jogköröket az amerikai alkotmány által meghatározott feltételek szerint. Így első ízben fordult elő az amerikai történelemben, hogy női politikus látta el rövid ideig az Egyesült Államok elnökének teendőit.

Pénteken a tervek szerint az elnök két, hálaadás napi pulykának kegyelmez meg a hagyományok szerint. Biden szombaton ünnepli 79. születésnapját.

A pénteki vizsgálat eredményeit helyi idő szerint a délutáni órákban hozzák nyilvánosságra.

Bidenen a legutóbbi teljes körű kivizsgálást 2019 decemberében végezték, amikor az orvosok szerint a volt alelnök „egészséges, erős” és „az elnöki feladatok ellátásához kellőképpen fitt” volt.

Korábban súlyos betegségen esett át. 1988-ban agyi verőértágulat miatt rohammentővel szállították kórházba, és már papot is hívtak hozzá, hogy feladja az utolsó kenetet.

Az elnök az új típusú koronavírus okozta Covid-19 betegség elleni oltás mindkét adagját, és az emlékeztető oltást is megkapta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában