Ország-világ

2020.07.18. 19:54

Karácsonyékon múlt, hogy nincs még náluk a 6 milliárd a Lánchídra

A Karácsony Gergely főpolgármester vezette Fővárosi Önkormányzat késlekedik annak a hatmilliárd forintnak a lehívásában, amelyet a kormány a Lánchíd felújításához felajánlott. A kormány már az év elején garantálta, hogy a leszűkített beruházáshoz is biztosítja az összeget, ám a baloldali városvezetés a mai napig nem dokumentálta a szándékát, nem módosították az engedélyezési okiratot, amiben még a Váralagút felújítása is szerepelt.

Bár Tüttő Kata szocialista főpolgármester-helyettes pénteki sajtótájékoztatóján azt hangoztatta, hogy a kabinet még nem bocsátotta a Főváros rendelkezésére azt a hatmilliárd forintot, amit ígért a Lánchíd felújításához, mint kiderült, a baloldali városvezetésen múlt, hogy még nem hívták le az összeget – írja a Magyar Nemzet.

Wintermantel Zsolt, a BKK fideszes igazgatósági tagja a lapnak elmondta: a kabinet már öt hónapja – vagyis, amikor Karácsony Gergely előállt azzal az elképzeléssel, hogy a Lánchidat a Váralagút nélkül újítanák fel – felajánlotta, hogy a korábbi tervekhez képest leszűkített beruházáshoz is a baloldali városvezetés rendelkezésére bocsátja a 6 milliárd forintot. Szavai szerint három hónappal ezelőtt Fürjes Balázs, Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár hivatala el is készített erről egy kormányrendelet tervezetet, amelyet véleményezésre elküldtek Karácsonyéknak.

„A Főváros ezen több, mint két hónapot ült, csupán néhány hete fogadta el, azonban a beruházás alapokmányát, az engedélyezési okiratot fél év alatt sem sikerült módosítaniuk, vagyis máig nincsen hivatalosan dokumentálva az a szándékuk, hogy a Lánchidat önmagában, a környezete nélkül rekonstruálnák. Ha valóban csak a hidat akarják felújítani, módosítsák az erről szóló engedélyezési okiratot, és az alapján forduljanak pénzért a kormányhoz. Karácsony és helyettese fordítva ülnek a lovon. Az alapokirat módosítása nélkül mutogatni a kormányra szemfényvesztés, és parasztvakítás, amellyel az utóbbi fél éves semmittevésüket próbálják leplezni” – fejtette ki Wintermantel. Azt is hangsúlyozta: a Lánchíd a Fővárosi Önkormányzat tulajdona, a felújítás feladata is Karácsonyékat terheli, s az, hogy a költségekhez az állam, és így minden magyar adófizető hozzájárul, az plusz kormányzati segítség a főváros számára.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában