Ország-világ

2021.06.18. 18:41

Kásler: bizakodásra van okunk a járvánnyal szemben

A miniszter a rendezvényen visszatekintett a koronavírus-járvánnyal szembeni küzdelem elmúlt másfél évére.

Nagypáli, 2021. június 18. Kásler Miklós, az emberi erõforrások minisztere beszédet mond a Zala megyei Nagypáliban tartott rendezvényen, ahol díszpolgári címet vett át Köcse Tibor polgármestertõl (b) 2021. június 18-án. MTI/Varga György

Forrás: MTI

Fotó: Varga György

Ha növelni tudjuk az átoltottságot és nem jelennek meg olyan vírusmutánsok, amelyek megkerülik az immunválaszt, akkor véglegesen megnyertük ezt a maratoni futást – jelentette ki az emberi erőforrások minisztere pénteken a Zala megyei Nagypáliban.

Kásler Miklós a koronavírus-járványról és a rákgyógyításról szóló rendezvényen – amelyen díszpolgári címet is átvett a település vezetőjétől – arról beszélt, senki nem tudja ma még, hogy mi lesz a koronavírussal. Sajnálatos körülmény, hogy nem teljesek az ismereteink a vírusról, ezért kaphat teret a nagyvilágban és Magyarországon is számtalan tévképzet.

A vírussal szembeni küzdelemben „bizakodásra van okunk” – fogalmazott Kásler Miklós, aki Oliver Cromwell angol hadvezér és államférfi ismert mondására utalva azt is hozzátette, „bízzunk a Jóistenben, de tartsuk szárazon a puskaport”.

A miniszter a rendezvényen visszatekintett a koronavírus-járvánnyal szembeni küzdelem elmúlt másfél évére. Felidézte, hogy múlt év januárjában vált ismertté az első európai fertőzés, majd a rendkívül gyors reagálásnak köszönhetően hamarosan – Európában elsőként Magyarországon – létrejött az operatív törzs, hogy szabályozza a társadalom működését a járvány következményeinek minimalizálása érdekében.

Úgy fogalmazott, hogy a kezdetekkor semmilyen ismeretünk, tudásunk nem volt a vírusról, annak felépítéséről, terjedéséről, diagnosztikájáról vagy terápiájáról, ezért az emberiség történelme során leírt járványok tapasztalatait lehetett csak felhasználni. Mindegyik esetében a közös az volt, hogy valamilyen formában korlátozni kellett a kontaktusokat és távol tartani a vírusokat – magyarázta.

Kásler Miklós kitért arra is, hogy az első magyarországi beteg diagnosztizálása után milyen megelőző intézkedéseket tettek, de a közösségi terjedés elindulásával már a vírus szabta meg a teendőket. A sok ezer szakcikk a világban számtalan ellentmondást tartalmazott, ezért a szakemberek patológusok leírásából is igyekeztek megismerni a vírust, hogy a tünetek és teóriák következtetései alapján legalább enyhíteni lehessen a fertőzöttek tüneteit.

Míg tavaly nyárra a járványügyi intézkedésekkel sikerült megfékezni a vírus terjedését, addig őszre még súlyosabbá vált a helyzet a brit mutáns megjelenése miatt. Csak a tömeges oltás segíthetett, ezért szerzett be a magyar kormány nemcsak az Európai Unió által biztosított vakcinákból, hanem az orosz és a kínai oltóanyagból is – ismertette a miniszter.

A rendezvényen Köcse Tibor (független), Nagypáli polgármestere díszpolgári címet adományozott Kásler Miklósnak a világjárvány magyarországi káros hatásaival szembeni eredményes küzdelemért.

Borítókép: Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere beszédet mond a Zala megyei Nagypáliban tartott rendezvényen, ahol díszpolgári címet vett át Köcse Tibor polgármestertől (b) 2021. június 18-án.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában