Ország-világ

2021.06.16. 08:02

Kásler: köszönöm minden pedagógus és tanuló egész éves munkáját!

Ma több mint egymillió magyar diák számára veszi kezdetét a nyári szünet egy rendkívüli tanév után, amely során embert próbáló kihívásokkal szembesültek ifjaink és az őket tanító pedagógusok egyaránt – közölte bejegyzésében az Emmi minisztere.

A járvány azonban megmutatta a magyar iskolarendszer, a tanulók és tanítók legnemesebb értékeit és hagyományait, ami által együttesen képesek voltak sikerrel venni a digitális átállás próbatételeit – közölte Kásler Miklós, majd hozzátette: iskoláink az online tér nyújtotta lehetőségek kihasználásával megőrizték saját intézményeik és ezáltal az egész ország működőképességét. A köznevelés ezzel a helytállással hozzájárult a járvány harmadik hullámának letöréséhez és sok ezer magyar ember életének megmentéséhez.

Köszönöm minden pedagógus és tanuló egész éves munkáját, egyúttal kívánom, hogy szeptembertől újra a megszokott módon láthassák viszont egymást! – zárta bejegyzését.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában