Hagyományos értékek

2017.07.25. 17:20

KDNP: a magyar vélemény egyre inkább kivívja a tiszteletet Brüsszelben

A kereszténydemokrata Hoffmann Rózsa szerint fontos, hogy Magyarország részéről a nemzetközi szervezetekben elhangozzanak olyan vélemények, amelyek lényegesnek tartják a hagyományos értékek melletti kiállást.

A kisebbik kormánypárt országgyűlési képviselője úgy látja: Brüsszelben egyre inkább kivívja a tiszteletet a magyar vélemény – például a migráció témáját illetően -, de a magyar álláspontot a hivatalos megnyilvánulásokban még kevesen követik.

Hoffmann Rózsa keddi budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: az Európa Tanácsban számos olyan témát tárgyalnak, amely Brüsszelben is napirendre kerül, s ezek között említette a migrációt. Azt tapasztalta, hogy a magyar vélemény erősödik, a tiszteletet már kivívta, de a hivatalos megnyilvánulásokban egyelőre még kevesen követik.

Hoffmann Rózsa kitért arra is, hogy Európa-szerte ma erős többségben vannak azok az álláspontok, amelyek szöges ellentétben állnak a kereszténydemokraták által kiemelten fontosnak tartott nemzet, haza és család gondolatával. Ezért is fontos, hogy elhangozzanak olyan vélemények, amelyek lényegesnek tartják a hagyományos értékek melletti kiállást – rögzítette Hoffmann Rózsa.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában