elnökválasztás

2019.09.21. 13:03

Kelemen Hunor benyújtotta az államfőjelölti iratait

A román törvények értelmében azok a jelöltek mérkőzhetnek meg, akik több mint 200 ezer támogató aláírást gyűjtenek össze

Kolozsvár, 2019. február 23. Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke beszél a párt kolozsvári kongresszusán 2019. február 23-án. A küldöttek újraválasztották Kelemen Hunort a szövetség elnökévé. MTI/Biró István

Forrás: MTI

Fotó: Bíró István

Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke szombaton benyújtotta az államfőjelölti iratait a bukaresti Központi Választási Irodához.

A politikus elektromos rollerrel érkezett a helyszínre. Az összegyűjtött közel 270 ezer támogató aláírás átadása után újságíróknak elmondta: gesztusával azt az kívánja üzenni, hogy kevesebbet kell használni a gépkocsit. „Gondoljunk a környezetünkre, gondoljunk a gyermekeink jövőjére, és ne korlátozzuk senki jogát akár elektromos kerékpár vagy roller használatában” – jelentette ki.

Hozzátette: nem korlátozásokat kell bevezetni az új járművekkel kapcsolatban, hanem szabályozni kell ezek használatát.

Kelemen Hunor úgy vélte: a jelölteknek víziókat, bátor terveket kell bemutatniuk, amelyek kivezetik az országot a középszerűségből.

Nyomatékosította: a választási kampánynak túl kell mutatnia az elnök alkotmányos feladatain, mert mindenki számára modellértékű az, amit az elnök mond, ahogyan az elnök reagál. Ezért a kampány során elsősorban a jövőről, a jelöltek jövőképéről kellene beszélni.

„Kell beszélni az oktatásról, az infrastruktúráról, a munkahelyekről, a környezetről, mert mi is egy jobb Romániát szeretnénk. Egy igaz jogállamot” – jelentette ki az elnökjelölt.

Kelemen Hunor azt a meggyőződését hangoztatta, hogy az oktatás javítása a fejlődés kiindulópontja. Kijelentette: többet kellene befektetni az oktatásba, a kutatásba, hogy e tekintetben Románia térségi központtá váljon.

Sérelmezte, hogy hiába foglalta bele 2011-ben a román parlament a tanügyi törvénybe, hogy a költségvetés hat százalékát oktatásra és kutatásra kell fordítani, e törvénycikkely alkalmazását minden évben elhalasztják.

Kelemen Hunor arra is kitért, hogy azért választotta kampányának a Respekt jelszavat, mert az emberek tiszteletet várnak az állam intézményeitől. „Az államnak tiszteletben kell tartani az állampolgárait, és akkor az állampolgárok is tisztelni fogják az államot. Ha van tisztelet, a bizalom is kialakul” – fogalmazott Kelemen Hunor.

Újságírói kérdésre válaszolva kijelentette: reményei szerint a parlamenti ellenzék már a jövő héten benyújtja a parlamentben a bizalmatlansági indítványt, és megbuktatja Viorica Dancila szociáldemokrata kormányát. Hozzátette: az RMDSZ megszavazza a bizalmatlansági indítványt, de nem számol azzal, hogy kormányra lépjen.

A román törvények értelmében azok a jelöltek mérkőzhetnek meg az elnökválasztáson, akik több mint 200 ezer támogató aláírást gyűjtenek össze. Eddig a Nemzeti Liberális Párt (PNL) által támogatott Klaus Iohannis jelenlegi államfő, Viorica Dancila, a Szociáldemokrata Párt (PSD) által támogatott jelenlegi miniszterelnök, Dan Barna, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és Szabadság Egység és Szolidaritás Pártja (PLUS) közös jelöltje és Theodor Paleologu, a Népi Mozgalom Párt (PMP) jelöltje nyújtotta be a jelöltségét.

Romániában november 10-én tartják az elnökválasztás első fordulóját. Ha egyik jelölt sem szerzi meg a választók több mint felének támogatását, november 24-én második fordulót is rendeznek a két legjobban szereplő jelölt részvételével.

Borítókép: illusztráció: Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke beszél a párt kolozsvári kongresszusán 2019. február 23-án. A küldöttek újraválasztották Kelemen Hunort a szövetség elnökévé.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában