kémhálózatot épített

2017.11.20. 15:31

Kémkedés vádjával eljárást indítottak egy ukrán újságíró ellen Fehéroroszországban

Pavlo Sarojkót, az ukrán állami rádiónak – korábban az UNIAN-nak dolgozó – tudósítót Minszkben vették őrizetbe még október 25-én – jelentette hétfőn az UNIAN ukrán hírügynökség a belorusz állambiztonsági bizottság szóvivőjének közlésére hivatkozva.

A fehérorosz titkosszolgálat, a KGB közlése szerint a nála tartott házkutatások során olyan hírszerző jelentések másolatát találták meg a hatóságok, amelyeket már elküldött a „kijevi központnak”. Minszkben döntés született hétfőn arról, hogy Sarojkónak továbbra is őrizetben kell maradnia. Ukrajna minszki nagykövetének elmondása alapján az újságírót a fehérorosz KGB egyik börtönében tartják fogva.

A fehérorosz hatóságok szerint elegendő bizonyíték gyűlt össze arról, hogy az újságíró, aki korábban az ukrán védelmi minisztérium felderítési osztályának sajtótitkáraként dolgozott, olyan törvényellenes cselekményt folytatott Fehéroroszországban, amellyel veszélybe sodorta az ország nemzetbiztonságát. A KGB szerint Sarojko kémhálózatot épített ki fehérorosz állampolgárok beszervezésével.

Minszki közlés szerint őrizetbe vettek egy – a hatóságok által meg nem nevezett – fehérorosz állampolgárt is, aki beismerte, hogy Sarojko beszervezte őt, és pénzért Fehéroroszország védelmi képességeiről gyűjtött és adott át információkat az ukrán katonai hírszerzésnek.

Ezenkívül Minszk nemkívánatos személynek minősítette Ihor Szkvorcovot, aki a fehérorosz KGB szerint a minszki ukrán nagykövetségen dolgozott tanácsadóként, amely viszont csak a fedőmunkája volt, valójában az ukrán katonai hírszerzés ezredese, és együttműködött Sarojkóval.

A fehérorosz titkosszolgálat őrizetbe vette Olekszandr Szkriba ukrán üzletembert is, aki egy Donyeck megyei vállalat igazgatója. Az ő őrizetbe vételének indokáról az ukrán külügyminisztérium hétfőn diplomáciai jegyzékben kért tájékoztatást Minszktől.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában