Bizonytalan sebességmérés

2018.02.26. 16:54

Két Wizz Air gép is Budapesten szakította meg útját

Mindkét gép Szófiából indult, az egyik Tel Avivba, a másik Milánó-Bergamóba tartott.

Debrecen, 2017. december 23. December 23-án a WIZZAIR W67852 járata, Airbus 320-as gépével 178 személyt hozott Londonból. Az elmúlt évhez mérten tizenegy százalékkal nőtt a Debreceni Repülőtér utasforgalma, ami 2017 végére meghaladta a 320.000-et. MTVA/Bizományosi: Oláh Tibor *************************** Kedves Felhasználó! Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemű – különösen szerzői jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó készítője közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelőssége e körben kizárt.

Az Airportal.hu információi szerint a pilóták mindkét esetben a Szófiából történő felszállás után nem sokkal sürgősségi helyzetet jelentettek, mert bizonytalan sebesség-visszajelzést kaptak a rendszerektől. A Szófia-Tel Aviv járatot teljesítő Airbus A321-essel először Belgrádban próbáltak leszállni, végül a budapesti landolás mellett döntöttek.

Később a Szófia-Milánó járatot teljesítő Airbus A321-ese is a budapesti útmegszakítás mellett döntött, szintén a bizonytalan sebesség-visszajelzés miatt.

Az MTI érdeklődésére a Wizz Air mindkét esettel kapcsolatban azt írta, a járatok műszaki hiba miatt szálltak le Budapesten, a gépek műszaki ellenőrzése megkezdődött.

Szófiában rendkívül télies az időjárás, a legfrissebb jelentések szerint mínusz 6 fok és havazás nehezíti a légiközlekedést.

Borítókép: MTVA/Bizományosi: Oláh Tibor

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában