Ország-világ

2021.06.29. 06:17

Kocsis Máté: a DK javaslata a legkeményebb náci diktatúrát idézi

A gyónási titok eltörlésére a Demokratikus Koalíció előtt egyedül egyedül a nácik tettek javaslatot – nyilatkozta Kocsis Máté, aki szerint Gyurcsány Ferenc pártja minden alkalmat megragad, hogy belerúgjon a történelmi egyházakba. A Fidesz frakcióvezetője szerint nem meglepő, hogy a Jobbik nem szólal meg az ügyben, hiszen a párt már nem a maga ura, nem ők határozzák meg, mikor mit mondjanak.

„Vannak hivatások, amelyek a bizalomra épülnek. Ilyen az orvosi, az ügyvédi, a pszichológiai és a papi hivatás is. Ha ezek esetében elkezdjük feltördelni a titoktartási követelményeket, akkor felszámoljuk az elengedhetetelen bizalmat is” – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Kocsis Máté annak kapcsán, hogy Vadai Ágnes múlt szerdán a budapesti Szent István-bazilika előtt tartott sajtótájékoztatón közölte, „valódi pedofilellenes” javaslatot terjeszt az Országgyűlés elé, amely átfogó vizsgálatot ír elő a magyar katolikus egyháznak a pedofil-bűncselekmények feltárására, és a gyónási titok megsértésével feljelentésre kötelezné a gyermekek elleni szexuális bűncselekményekről tudomást szerző papokat.

Náci javaslattal hecceli a hívőket a DK

A Fidesz frakcióvezetője hangsúlyozta: „Olyan brutális javaslatról van szó, hogy még a pártállami diktatúra idején a kommunisták sem javasoltak ilyet. A gyónási titok eltörlésére egyedül a nácik tettek javaslatot, mondván, a Harmadik Birodalom érdeke erősebb, mint a katolikus egyháznak a gyónási titokhoz fűződő érdeke. A Demokratikus Koalíció javaslata a legkeményebb náci diktatúrát idézi” – fejtette ki a kormánypárti politikus, aki szerint a javaslat jól illeszkedik a DK egyházellenes megnyilvánulásai sorába. „Minden alkalmat megragadnak arra a parlamentben és azon kívül is, hogy belerúgjanak a történelmi egyházakba, általánosításokkal vagy hamis információkkal lejárassák azokat” – fejtette ki Kocsis Máté.

A frakcióvezető felhívta rá a figyelmet, hogy a pedofíliaellenes törvény személyi hatálya ugyanúgy vonatkozik a katolikus papokra, mint mindenki másra. Az egyházi személyek éppen olyan büntetésben részesülnek, ha pedofil-bűncselekményt követnek el, mint bárki más. Gyurcsány Ferencék javaslata tehát nem más, mint a hívő magyar emberek heccelése – vonta le a következtetést a Fidesz frakcióvezetője.

Már nem a maga ura a Jobbik

A frakcióvezetőt megkérdezték, mit gondol róla, hogy a Jobbik, amely megszavazta a pedofíliaellenes törvényt, ezúttal hallgat, és nem reagál szövetségese javaslatára. „A Jobbik már nem a maga ura, hanem egy fiókszervezete lett a Gyurcsány-féle szövetségnek. Már nem maguk határozzák meg, hogy mikor mit mondjanak. Most nyilván azt az utasítást kapták, hogy hallgassanak. Az pedig, hogy korábban megszavazták a pedofíliaellenes csomagot, csak egy politikai trükk volt. A baloldal ezáltal szeretett volna minden politikai ízlést kielégíteni. Ez is csak egy színjáték volt, mint manapság minden a baloldalon” – mutatott rá Kocsis Máté.

A baloldal kimutatta a foga fehérjét

Mint ismert, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) levelet kapott Vadai Ágnestől, amelyben a baloldali politikus Ferenc pápa gyermekvédelemre vonatkozó rendelkezéseire hívta föl a püspökök figyelmét. Tóth Tamás, az MKPK titkára válaszában biztosította az országgyűlési képviselőt, hogy a pápa ezen rendelkezéseit a konferencia ismeri és magára nézve kötelezőnek tartja, beleértve a gyónásra vonatkozó titoktartást is, amely Ferenc pápa szerint sem képezi vita tárgyát. A közleményben kiemelték: nem szolgálja az áldozatok és a társadalom érdekeit, ha egyéni és családi tragédiákat egész közösségek, egyházi és világi hivatások megbélyegzésére, lejáratására vagy rövid távú politikai haszon érdekében használnak fel.

Vadai Ágnes törvényjavaslata kapcsán Vejkey Imre, a KDNP politikusa közleményt adott ki pénteken, amelyben azt írta: ez nyílt támadás a katolikus egyház ellen.

„Ez nem más, mint az egyház semmibevétele! Ez nem más, mint a magyar alaptörvény és a hatályos nemzetközi egyezmények semmibevétele! Ez nem más, mint súlyos beavatkozási kísérlet a kánonjogba!”

– fogalmazott a KDNP képviselője, aki szerint az egyesített baloldal vezető ereje most kimutatta a foga fehérjét, a keresztényellenes agressziót, mely az igazi habitusuk.

Gyurcsány és a bérmálkozás

Miközben a DK nyíltan egyházellenes törvényjavaslatot adott be néhány hete az Országgyűlés elé, elnökük, Gyurcsány Ferenc Istent emlegetve bírálta a kormányt tavaly szeptemberben. „Ha van teremtő Isten, akkor szégyelli magát és könnyezik” – mondta napirend előtti felszólalásában a baloldal vezére annak kapcsán, hogy az Iványi Gábor vezette Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség közüzemi tartozása miatt a Fővárosi Gázművek munkatársai kiszálltak kikapcsolni a szolgáltatást. Ismeretes, hogy nem most kezdődött Gyurcsány Ferenc politikai képmutatása: az őszödi beszéd kiszivárogtatásának évében az akkori miniszterelnök " target="_blank" rel="noopener noreferrer">a TV2 Mokka című adásában közölte, azért nem imádkozik a templomban, mert nem istenhívő. Kis idő múlva, ugyanebben az adásban hozzátette: „Elsőáldozó voltam, bérmálkoztam is egy darabig [...], én egy darabig szentül meg voltam győződve, hogy pap leszek.”

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában