biztonság, tervezhetőség

2018.03.02. 07:00

A kormány feladata segíteni a fiatalok itthoni boldogulását

A fiataloknak érdemes tapasztalatokat szerezniük külföldön, ugyanakkor a kormány feladata az, hogy senkinek ne kelljen Magyarországról elmennie azért, mert itt nem tud boldogulni - mondta a család- és ifjúságügyért is felelős államtitkár csütörtökön Szegeden.

Novák Katalin a SzegedMa Klub vendégeként elmondta: a fiataloknak olyan lehetőségeket kell kínálni az elhelyezkedésben versenyképes bérekkel, a gyermeknevelésben és családtámogatásokban, amelyeknek köszönhetően azt látják, hogy van Magyarországon perspektívájuk.

Az államtitkár arról is beszélt, hogy az idei Családok éve egyfelől számos programot, eseményt jelent majd, másfelől új támogatási formák bevezetését hozza.

Kiemelte:

a magyarországi rendezvénysorozat összekapcsolódik egy külhoni hasonló kezdeményezéssel, s e kettő révén minden magyart megszólítanak, határokon belül és kívül.

Mint elmondta, a köldökzsinór-program révén a jövőben a nem Magyarország közigazgatási határain belül született gyermekek és szüleik is jogosulttá válnak az anyasági támogatásra és a babakötvényre.

Novák Katalin a jelenlegi demográfiai helyzetet drámainak nevezte, de – közlése szerint – ez nem csak Magyarországra igaz. Jelenleg az Európai Unióban „egyetlen egy olyan ország sincs, ahol a gyermekvállalási kedv elég lenne ahhoz, hogy fenntartsák magukat” – fogalmazott.

Az államtitkár hangsúlyozta: Magyarországon az elmúlt időszakban 20 százalékkal nőtt a gyermekvállalási kedv. A számos intézkedéssel, anyagi támogatással kiszámíthatóságot, biztonságot és hosszú távú tervezhetőséget kaptak a családok – fűzte hozzá.

A családi otthonteremtési kedvezmény (csok) kapcsán elmondta: eddig 68 ezer családnak, nagyságrendileg 270 ezer embernek mintegy 190 milliárd forinttal tudtak segíteni a csok révén.

Ugyanakkor – az észrevételek és tapasztalatok alapján – csökkentették az adminisztratív terheket, így március 15-étől egyszerűbbé és gyorsabbá válik a csok igénylése, és még több család számára lesz az elérhető.

Kiemelte: bevezették a nyilatkozati elvet, ami valójában a bizalom elve, hiszen az igénylőknek nem kell minden dokumentumot beszerezniük, elég lesz büntetőjogi felelősségük tudatában nyilatkozatot tenniük. A jövőben a már megkezdett bővítésekre is lehet igényelni a csok-ból, és a korábbi 50 százalék helyett a családok akár minden költségüket fedezhetik abból a támogatás összegéig. Megszüntették azt a tulajdoni korlátot is, hogy ha használt ingatlanra vette fel valaki a támogatást, akkor nem lehetett más ingatlantulajdona – sorolta.

Mindezeken túl a külföldről hazatérő családok is igénybe vehetik a csok-ot, ha igazolják külföldi munkaviszonyukat, és vállalják, hogy 180 napon belül magyar munkaviszonyt létesítenek. A bankoknak március 15-étől gyorsabban kell elbírálniuk az igényléseket, 30 napos határidőt határoztak meg adás-vétel esetén, és 60 napot építkezéseknél – ismertette a változásokat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában