Ország-világ

2020.06.30. 14:27

Kövér László: erősödhet Magyarország és Szlovákia együttműködése

A regionális kapcsolatok, a nemzeti közösségek erősítése és az uniós érdekérvényesítés területén is erősödhet Magyarország és Szlovákia együttműködése – mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke kedden Budapesten.

Kövér László házelnök (j) fogadja Boris Kollár szlovák házelnököt (b) az Országház Pázmándy Dénes termében 2020. június 30-án.

Forrás: MTI

Fotó: Bruzák Noémi

Kövér László az Országházban fogadta Boris Kollár szlovák házelnököt, majd a tárgyalásukat követő közös sajtónyilatkozatban kiemelte:

egyetértettek abban, hogy az elmúlt időben egyébként is sikeres regionális együttműködést, a visegrádi csoportot (V4) igyekeznek a maguk eszközeivel még sikeresebbé tenni.

Emellett abban is egyetértettek, hogy a nemzeti közösségeknek fontos összekötő szerepe, ereje van közölte. Hozzátette: az új szlovák kormány hivatalba lépése óta eltelt idő reményre ad okot, hogy a nemzeti közösségek tekintetében is fejlődést érhetnek el.

Úgy látja,

lényeges a két ország együttműködése az Európai Unió jövője szempontjából is.

Az EU Magyarország és Szlovákia, valamint a két országban élők számára is egy olyan érdekérvényesítési keretet jelent, amelyben jobban megtalálhatják a boldogulásukat, de mivel az unióban vannak régi és új, nagy és kicsi, erős és kevésbé erős tagállamok, fontos, hogy egymást segítve, együttműködve próbálják meg a nemzeti érdekeiket érvényesíteni, mert így nagyobb súlyt képviselnek mutatott rá Kövér László.

A szlovák házelnök hangsúlyozta:

országa célja a jószomszédi kapcsolatok kiépítése Magyarországgal.

Emlékeztetett: első hivatalos útja Prágába vezetett, a második Budapestre, amivel azt kívánta jelezni, hogy mennyire fontosak a legközelebbi szomszédok, és milyen jók a velük ápolt kapcsolatok.

Úgy vélte,

mindkét ország alapvető érdeke, hogy a szoros együttműködést a V4-en belül is fenntartsák.

Kitért rá: sok kérdésben egyetértettek magyar partnerével, ami azt bizonyítja, hogy továbbra is nagyon jók lehetnek a magyar-szlovák kapcsolatok.

Borítókép: Kövér László házelnök (j) fogadja Boris Kollár szlovák házelnököt (b) az Országház Pázmándy Dénes termében 2020. június 30-án

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában