Akikért nem szólt a harang

2017.12.15. 11:47

Kövér László: megsemmisítenék az emberek identitását

Kövér László szerint az identitásvesztés odáig vezethetne, hogy senki nem lenne képes megvédeni az érdekeit.

Hollókõ, 2017. december 10. Kövér László, az Országgyûlés elnöke beszédet mond Hollókõn, a Nógrád megyei falu világörökséggé nyilvánításának 30. évfordulóján rendezett ünnepségen 2017. december 10-én. MTI Fotó: Komka Péter

Forrás: mti

Az „új hatalmasok” által szívesen látott, érdekvédelemre képtelen ember pedig könnyebben alávethető és kifosztható – fejtette ki Kövér László, az Országgyűlés elnöke pénteken, az Országház épületében tartott, „Halálra ítélve – papi sorsok '56 után” című konferencián.

A házelnök az Országgyűlés Hivatalának Közgyűjteményi és Közművelődési Igazgatósága, valamint a Nemzeti Emlékezet Bizottsága által közösen szervezett rendezvényen úgy fogalmazott:

az identitás nélküli ember az az új eszménykép, „amelyeket az új idők, új hatalmasai kívánnak eszközként használni embertársaik alávetésében és kifosztásában”.

Ez a magyarázata annak, hogy napjainkban világszerte mentális és politikai támadás alatt áll minden olyan hagyományos intézmény, amely az emberek identitásának oltalmazására hivatott, vagyis a család, az egyház és a nemzeti állam – jelentette ki Kövér László. Hangsúlyozta: a jövőben az emberek saját identitásukhoz való joga kerül a legnagyobb veszélybe, aminek „elhárításában a demokratikus nemzetállamok természetes szövetségesei a keresztény egyházaknak”.

Kiemelte,

a XX. században a kommunista és náci diktatúrák „különböző ideológiák jegyében, de ugyanazon cél érdekében lopták ki az isteneszményt az emberek szívéből”.

Mindkét diktatúra igyekezett elfojtani az emberi identitás egyes elemeit, míg másokat el akart torzítani, végül mindkét kísérlet hasonlóan sötét barbárságokat eredményezett és százmilliók életét követelte – fejtette ki.

Most azonban a kommunizmustól és a nácizmustól eltérően az emberi azonosságtudatnak nem pusztán csak egyes elemeit, hanem teljes egészét el akarják törölni azok, „akik a tőke soha nem látott koncentrációjának és vele a tömegmanipuláció soha nem látott hatékonyságú technológiájával” elég erősnek érzik magukat erre – mondta Kövér László.

A kormánypárti politikus szerint

ők magukat transzhumanistáknak nevezik és azt hirdetik, hogy a technológia fejlődés elhozta azt az időt, amikor az ember önmaga képes a mesterséges evolúcióra.

Emellett azt is állítják, hogy az ember genetikai, nemi, családi, vallási és nemzeti identitása csak kolonc az emberiség nyakán, és mielőbb meg kell szabadulni azoktól – fejtette ki.

Kövér László elmondta, a 2010-ben indított konferencia-sorozattal azon magyarok előtt kívánnak tisztelegni, „akik a történelemben legyőzetve váltak győztesekké, akikért nem szólt a harang, és akikről évtizedekig nem szólhatott a szó sem”.

Az idei konferencia a keresztény egyházak azon mártír és mártírsorsú papjaira emlékezik, „akik egy istentelen és embertelen politikai rendszerben segítették embertársaikat Istenbe és emberségbe vetett hitének megőrzésében” – húzta alá a házelnök.

Erről szólva történelmi tapasztalatnak nevezte, „hogy az istentagadásra épülő politikai rendszerek elkerülhetetlenül emberellenessé válnak, és mindig emberölésbe torkollnak”.

„Akik ugyanis Isten halálát hirdetik, azok mindig készen állnak az emberélet kioltására is”

- fogalmazott Kövér László. Hozzátette, a második világháború után több mint négy évtizedig Magyarország egy ilyen rendszernek vált a foglyává, akikre pedig ma emlékeznek, valamennyien ennek a kommunista rendszernek az áldozatai és vértanúi.

A kormánypárti politikus beszédében emlékeztetett ugyanakkor arra is, hogy

mindennek előzménye a Tanácsköztársaság időszaka, amikor alig több mint négy hónap alatt elsősorban vidéken tomboló terrorista különítményesek tucatnyi olyan papot öltek és kínoztak meg, akiknek nevét csak részlegesen őrizte meg az utókor emlékezete.

Kövér László felidézte, a korábbi évek rendezvényein az első világháború után az „önvédelem erényét felmutató, és a magyar becsületet megmentő” Székely Hadosztályra; a felvidéki magyar sorsot megtestesítő gróf Esterházy Jánosra; a több mint tízezer fős áldozattal járó délvidéki magyar mártíriumra és a szovjet gulág kárpátaljai magyar áldozataira; a „sztálinizmus időben és térben messzire vetülő árnyékára”; továbbá a „magyar lelki túlélésben segítő” 1956-os forradalomra és szabadságharcra emlékeztek.

Borítókép: Kövér László, az Országgyűlés elnöke beszédet mond 2017. december 10-én

MTI Fotó: Komka Péter

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában