Változás

2018.07.05. 06:00

Kövér: nemzeti irányba tolódik az európai politika

A politikus szerint az európai parlamenti választások tétje az lesz, hogy Európa egy idegen civilizációkban feloldódó kontinens legyen, vagy sikerül megfordítani ezt a folyamatot.

Martos, 2018. július 4. Kövér László, az Országgyûlés elnöke beszédet mond a hatodik alkalommal megrendezett Martosi Szabadegyetem fõvédnöki fórumán a felvidéki Martoson 2018. július 4-én. MTI Fotó: Krizsán Csaba

A jövő évi európai parlamenti (EP-) választások után az európai politika súlypontja a globalista irányból a nemzeti szuverenizmus felé mozdul el – jelentette ki Kövér László, az Országgyűlés elnöke szerdán a felvidéki Ógyalla közelében rendezett Martosi szabadegyetemen tartott fórumán.

A fórum résztvevői – Kövér László, Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár és Menyhárt József, a felvidéki Magyar Közösség Pártjának (MKP) elnöke – az elmúlt egy évet értékelték, illetve a jövőbeli kilátásokat mérlegelték Európa, a Kárpát-medence és a felvidéki magyarság szempontjából.

Kövér László (k) beszédet mond a Martosi Szabadegyetem fővédnöki fórumán a felvidéki Martoson 2018. július 4-én. Mellette Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára (b) és Menyhárt József, a Magyar Közösség Pártja elnöke. Fotó: Krizsán Csaba / MTI

„Nemcsak a magyarországi, de az európai baloldal is vesztésre áll”

– vélekedett az EP-választások kilátásait latolgatva a házelnök, megjegyezve: Nyugat-Európában fokozatosan hátrál meg az a politikai garnitúra, amely felvállalta az „Európai Egyesült Államok” vízióját.

A visegrádi négyekkel (Magyarország, Szlovákia, Csehország és Lengyelország) kapcsolatban Kövér László azt mondta: bár a kormánypártok tekintetében a V4-ek lefedik az egész európai pártstruktúrát, megvan a lehetőség arra, hogy felülemelkedjenek régi problémáikon, ugyanis most

„a nemzeti államok egymás közti pitiáner küzdelmeinél nagyobb a tét”.

„Ez egy remény, egy esély, amely még nincs itt karnyújtásra” – tette hozzá Kövér László, aki szerint ezzel összefüggésben a közép-európai identitás kialakítására is szükség lenne.

Kövér László beszélt arról a levélről is, amelyet az Amerikai Egyesült Államok vezetése a napokban küldött európai NATO-tagországoknak, felszólítva őket arra, hogy tartsák a vállalt szinten védelmi kiadásaikat. Úgy vélekedett: ha az európai NATO-tagállamok teljesítenék ezeket az elvárásokat – vagyis bruttó össztermékük (GDP) két százalékára emelnék védelmi költségvetésük szintjét -, az többszöröse lenne annak az összegnek, amelyet Oroszország védelmi célra költeni tud – így ebből az összegből akár magukat is meg tudnák védeni.

Potápi Árpád János az elmúlt négy év nemzetpolitikai eredményeiről is beszélt. Elmondta: 2010 alapvető nemzetpolitikai fordulatot hozott. Megindulhatott a tematikus évek sorozata is. 2015-ben a szülőföldön való boldogulás elősegítése került az előtérbe, amit a nehezebb helyzetben élő nemzetrészeknek juttatott gazdasági támogatás eszközével segítenek elő – tette hozzá. Az államtitkár jövőbeli terveikkel kapcsolatban elmondta:

egyetlenegy magyar emberről sem mondanak le, tovább akarják erősíteni a magyar identitást Magyarországon, a külhonban és a diaszpórában egyaránt.

Menyhárt József az elmúlt évet összefoglalva a tavaly őszi szlovákiai megyei választások eredményeiről beszélt, kiemelve: megtartották azt az erőt, amelyet addig képviseltek. Említette a Minority SafePack kezdeményezést, amelynél – mint mondta – a felvidéki magyarság megmutatta, hogy nem alvó közösség, hiszen

68 ezer aláírást gyűjtöttek össze.

Az elmúlt év pozitívumai között említette a Magyarországgal közösen végrehajtott Baross Gábor Terv (a Felvidék gazdaságfejlesztési tervének) eddigi eredményeit, az óvodaprogramot és a ma7 médiacsalád létrehozását is.

Borítókép: Kövér László beszédet mond a hatodik alkalommal megrendezett Martosi Szabadegyetem fővédnöki fórumán.

Forrás: MTI / Krizsán Csaba

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában