járvány

2019.04.18. 11:16

Közel kétszáz halálos áldozatot követelt az influenza Romániában

Véget ért az influenza járványszerű terjedése Romániában – közölte a tisztiorvosi szolgálat, amelynek csütörtökön közzétett jelentéséből az is kiderült: a betegség a tavalyinál lényegesen több, csaknem kétszáz halálos áldozatot követelt.

Míg tavaly 1750 embernél mutatták ki az influenzát és a járvány 139 áldozatot követelt, az idén eddig 2269 influenzás megbetegedést regisztráltak, és 197 volt azon halálesetek száma, amelyeknél a laboratóriumi vizsgálatok kimutatták az influenzavírus jelenlétét.

Tavaly az influenzás megbetegedése kétharmadát B, egyharmadát A típusú vírus okozta, idén viszont kizárólag A típusú (ezek közül is az A-H1) vírus fertőzött Romániában.

Április második hetében még mindig 68 ezer ember fordult heveny légúti megbetegedéssel orvoshoz Romániában, közülük 279-nél mutatták ki az influenzavírust. Az újabb megbetegedések azonban már csak néhány (Kolozs, Iasi, Konstanca) megyében és a fővárosban jelentkeztek nagyobb számban.

Az idei influenzaszezon annak ellenére volt súlyosabb, hogy idén hetekkel korábban megkezdték az oltási kampányt és az egészségügyi minisztérium által kiosztott ingyenes vakcinákat 1 millió 330 ezer veszélyeztetett ember kapta meg a tavalyi 1 millióhoz képest.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában