Járvány

2021.03.23. 07:03

Kuba megkezdte 150 ezer egészségügyi dolgozó beoltását

Kuba megkezdte 150 ezer egészségügyi dolgozó kísérleti beoltását az új koronavírus ellen maga által kifejlesztett Soberana 2 vakcinával, és zajlik már egy másik, Abdala nevű vakcinájának kipróbálása is – jelentették be hétfőn a hatóságok.

Az egyelőre korlátozott oltási program a két vakcina vizsgálatának harmadik szakaszát jelenti, vagyis az embereken történő klinikai tesztelésüket.

Az egészségügyi minisztérium Twitter-üzenetben közölte, hogy a kubai gyógyszerfelügyeleti hatóság jóváhagyta „a Soberana 2 hatásainak tanulmányozását 150 ezer önkéntesen, hogy értékelni lehessen közvetlen és közvetett hatásait a lakosság olyan csoportjain, amelyek a fertőzés, a betegség és a járvány terjesztése szempontjából veszélyeztetettek”. „Az érintett önkéntesek az egészségügyi dolgozók veszélyeztetett csoportjaiból kerülnek ki” – tette hozzá a BioCubaFarm állami gyógyszergyártó csoport. Egy kisebb, 44 ezer önkéntesből álló csoporton már március 4-én megkezdték a Soberana 2 klinikai vizsgálatát. E két vizsgálat helyszíne a főváros, Havanna.

A másik, Abdala elnevezésű kubai oltóanyag klinikai vizsgálata az ország keleti részén lévő Granma, Santiago de Cuba és Guantánamo tartományokban zajlik, 48 ezer ember bevonásával.

Amennyiben megkapják az alkalmazásra szóló végső jóváhagyást, ez a két vakcina lesz az első, Latin-Amerikában kifejlesztett és gyártott Covid-19 elleni oltóanyag.

Kuba jelenleg négy, az új koronavírus elleni védőoltás kifejlesztésén dolgozik, illetve egy ötödiken is, amelyet a betegségen már átesett személyeknél alkalmaznának.

A francia hírügynökség jelentése szerint mindegyik program egy rekombináns fehérjén alapul, így olyan technológiát képvisel, amelyet a Novavax amerikai biotechnológiai vállalat is alkalmazott koronavírus elleni oltóanyagában.

Az 1962 óta amerikai embargóval sújtott, kommunista vezetésű Kuba még az 1980-as években kezdte meg saját vakcinák kifejlesztését, és mára oltási programjait közel 80 százalékban saját gyártású vakcinákkal oldja meg.

A 11,2 millió lakosú Karib-tengeri szigetország lakosságát egyelőre csekély mértékben sújtja a SARS-CoV-2 vírus okozta Covid-19 betegség világjárványa. Az országban eddig 67 476 esetet jegyeztek fel, s a járvány 397 halálos áldozatot követelt. Az egészségügyi minisztérium közlése szerint az amerikai kontinensen Kubában a legmagasabb a Covid-19-ből felgyógyult betegek aránya, a március 20-i adatok szerint 94,2 százalék.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában