Augusztus 20.

2017.08.19. 20:20

Lázár: Európa az európaiaké, Magyarország a magyaroké

Európa az európaiaké, Magyarország pedig a magyaroké, a törvényeket és szokásokat tiszteletben tartó, azokat magukénak valló békés embereké – jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter szombaton Hódmezővásárhelyen.

Ma már nem meri tagadni senki sem, hogy Európa az oszmán hódítás óta a legnagyobb veszélybe került – mondta Lázár János a hódmezővásárhelyi önkormányzat Szent István király tiszteletére rendezett ünnepségén. Hozzátette: délkelet felől irtózatos embertömegek indultak meg Európa felé. Ezeréves államiságunk kötelességünké teszi azt, hogy a kontinens jövőjéről szóló vitákban hallassuk hangunkat – közölte a térség országgyűlési képviselői posztját is betöltő politikus.

A liberális álláspont szerint mindegy, ki lakja Európát, csak a gazdasági szempontból szükséges létszám meglegyen. A legszélsőségesebb liberális válasz szerint a jövevényeknek még az európai szokásokat sem kell átvenniük vagy tisztelniük, minden alkalmazkodási kényszer nélkül megtarthatják, sőt terjeszthetik saját meggyőződésüket – fejtette ki a miniszter. Ez a radikálisan liberális válasz az elmúlt években több tucat alkalommal, gyakran tragikus módon vallott kudarcot Brüsszeltől kezdve Londonon vagy Párizson át a legutóbbi napokban Barcelonáig – fűzte hozzá.

A tárcavezető szerint az emberek többsége egyetért azzal, hogy

Európa vezetőinek már régen nem a migránsok elosztásának módján kellene a fejüket törni, hanem azon, hogyan lehetne a kontinens megszállásának véget vetni. Különben néhány emberöltő alatt hátrányos helyzetű kisebbséggé válunk saját hazánkban, sőt a saját kontinensünkön

- mondta.

A miniszter leszögezte, a migráció a népesség fogyására nem adhat választ, legfeljebb a multinacionális nagytőke munkaerőhiányára kínálhat megoldást. Európa azonban nem multinacionális cég, hanem kultúra, életforma, identitás, hit, gondolat.

A politikus rámutatott, a magyar kormány volt az első, amely a megmaradás politikáját a nemzetállami szintről összeurópai szintre emelte. Egyre többen látják úgy, hogy ez helyes válasz lehet Európa történelmi kihívásaira.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában