Hogy érdemi változás legyen

2017.11.23. 17:13

Lázár János: jelentős béremelésre lenne szükség az egészségügyben és az oktatásban

E nélkül nem lehet felzárkózni a fejlett nyugati országokhoz – hangsúlyozta Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) Gazdasági Csúcstalálkozó című rendezvényén csütörtökön Budapesten.

Megjegyezte „nem lesz érdemi változás az egészségügyben, ha nem tudjuk tovább emelni a béreket”.

Megerősítette azt a véleményét is, hogy az államigazgatásban még mindig sokan dolgoznak, ezért kedvezőnek tartaná, ha a létszámot csökkenteni lehetne.

Jelezte, a kormány jelentős digitális, illetve közlekedési infrastrukturális fejlesztéseket tervez. Az e-kormányzást ki kell terjeszteni, a digitalizáció gyorsítását pedig „magán kezdi a kormány” – mondta. Erre a kabinet 2018-2020 között mintegy 200 milliárd forintot költene a tervek szerint – tette hozzá.

Lázár János arról is szólt, hogy a kabinet a közúthálózat és a vasút nagyarányú korszerűsítését, fejlesztését határozta el, „mert fontos az, hogy Európát, elsősorban a régiónkat ráhangoljuk Budapestre”. A közutak, az úthálózat fejlesztésére, bővítésére 2500 milliárd forintot, a vasúthálózat korszerűsítésére, javítására további 1000 milliárd forintot költhet a kabinet a következő években – emelte ki.

Lázár János Orbán Viktor miniszterelnök nevében megköszönte az MGYOSZ tagcégeinek, a magyar gyáriparosoknak azt, hogy együttműködtek a kabinettel, támogatták a kormány gazdaságpolitikai céljait, hozzátéve, hogy az elmúlt években elért jelentős gazdasági sikerekben tevékeny szerepet játszottak az MGYOSZ tagjai. Kifejtette:

„Aki képes gondoskodni magáról, az a kormány szövetségese, aki még másokon is képes segíteni, az a kormány legjobb szövetsége.”

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában