filmbe illő módon

2020.01.01. 12:46

Libanonba menekült a Nissan sikkasztással vádolt volt elnök-vezérigazgatója

Sajtóértesülések szerint az üzletembert hangszerek szállítására kialakított dobozban szöktették ki Japánból.

Libanonban tartózkodik Carlos Ghosn, a Nissan, Renault és Mitsubishi sikkasztással vádolt volt elnök-vezérigazgatója, aki Japánban várta házi őrizetben a perét – ezt maga Ghosn erősítette meg kedden Bejrútban.

Jelenleg Libanonban tartózkodom. Nem vagyok többé a részrehajló japán igazságszolgáltatás túsza, amelyben a bűnösség vélelmezése győzedelmeskedik – írta szóvivői által közzétett közleményében a francia-libanoni-brazil állampolgárságú üzletember.

Nem az igazságszolgáltatás, hanem az igazságtalanság és a politikai üldöztetés elől menekültem el. Végre szabadon kommunikálhatok a médiával, amit már a jövő héten meg is teszek – tette hozzá.

Japán legjobban fizetett cégvezetője a Nissan, a Renault és a Mitsubishi részvételével létrehozott autóipari szövetség, egyúttal mindhárom autógyártó első embere is volt, míg Tokióban tavaly november 19-én őrizetbe nem vették, és előzetes letartóztatásba nem helyezték pénzügyi vétségek miatt.

Több mint három hónap múlva, március 6-án szigorú korlátozások mellett óvadék ellenében feltételesen szabadlábra helyezték, de alig egy hónapra rá, újabb vádakkal ismét letartóztatták. Azóta házi őrizetben volt.

Az autómágnás hétfőn érkezett a bejrúti repülőtérre, amit egy nevének elhallgatását kérő libanoni vezető meg is erősített. Libanoni sajtóértesülések szerint hangszerek szállítására kialakított dobozban szöktették ki az országból.

Az üzletember Bejrútba érkezéséről beszámoló al-Dzsumhuríja című libanoni napilap szerint Ghosn Törökországból érkezett repülővel.

Japánnak Libanon együttműködésére van szüksége Ghosn kiadatásához – közölte egy nevének elhallgatását kérő japán külügyi vezető a Kyodo japán hírügynökséggel. Libanon és Japán között nincs érvényben kiadatási egyezmény.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában