garázdaság

2018.03.16. 14:03

Magyar rendszámú autókat romboltak szét Kárpátalján

Baseballütővel, késel felszerelkezett bandát kapcsoltak le. A konzulátus nem javasolja a magyaroknak, hogy a környékre látogassanak.

Hét magyar rendszámú személygépkocsi szélvédőit törték be ismeretlenek péntekre virradóra Beregszászon, egy panelház udvarában, miközben az ott parkoló ukrán rendszámú autókban nem tettek kárt, a helyi lakosok szerint provokáció történt - jelentette a mukchevo.net munkácsi hírportál.

A híroldalt a rendőrség úgy tájékoztatta, hogy reggel hét óra előtt kapták a bejelentést egy Sevcsenko utcai lakostól, aki elmondta, a házból kilépve hét olyan autót látott, amelyeknek be volt zúzva az első vagy hátsó szélvédője. Jelenleg a rendőrség helyszínelői vizsgálódnak az ügyben.

A hírportál szerint a helyi lakosok úgy vélik, a vandál cselekedet provokáció, mivel az elkövetők csak magyar rendszámú autókat rongáltak meg, a mellettük parkoló ukrán rendszámú járművekhez nem nyúltak.

Szerdán fokozott biztonsági intézkedéseket hoztak Kárpátalján a hatóságok a március 15-i magyar és ukrán évfordulós ünnepi rendezvényekre az esetleges provokációk megelőzése érdekében.

Sajtóértesülések szerint csütörtök délelőtt Lemberg (Lviv) irányából négy járművel Kárpátaljára tartó, baseballütőkkel, boxerekkel és késekkel felszerelt 29 embert tartóztattak fel az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) munkatársai.

Magyarország ungvári főkonzulátusa Facebook-oldalán szerdán arra kérte a magyarországi magyar állampolgárok figyelmét, hogy a következő napokban ne utazzanak Kárpátaljára:

Közleményében a külképviselet azt írta, a kényes politikai és közbiztonsági helyzet miatt, az esetleges provokációk elkerülése érdekében 2018. március 16-tól 18-ig egyáltalán nem javasolják a Kárpátaljára való beutazást magyarországi csoportok és egyéni utazók részére sem, különös tekintettel egyes városokra (például Huszt, Ungvár), továbbá nyomatékosan kérik, hogy a Vereckei-hágó érintését mindenképp kerüljék el ebben az időszakban.

A leghatározottabban elítélte és visszataszítónak nevezte az ismételt kárpátaljai magyarellenes támadást Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, kiemelve: elfogadhatatlan, hogy a magyaroknak félelemben kell élniük a szülőföldjükön, Kárpátalján.

A miniszter pénteken közölte: március 16-án hajnalban ismeretlen elkövetők betörték hét magyar rendszámú gépkocsi ablakait Beregszászban. A hosszú, keskeny becsapódások alapján feltételezhető, hogy a rongálást baseball-ütővel követték el. A lakótelep, ahol a rongálás történt, a forgalomból teljesen kiesik, a parkolót kizárólag az ott lakók használják – írta.

Szijjártó Péter kiemelte: a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) ungvári székháza elleni két robbantásos támadás után most már nyilvánvalóan tendenciáról kell beszélni.

A külgazdasági és külügyminiszter ismételten felszólította az ukrán hatóságokat, hogy védjék meg a magyar embereket a szélsőséges erők támadásaitól.

Sajnos ez az eset is bizonyítja, hogy indokolt az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet speciális megfigyelő csoportjának kárpátaljai folyamatos jelenléte

- fogalmazott a tárcavezető.

Borítókép: Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában