Ankara nem akar engedni

2018.08.17. 08:26

Még több szankciót kaphat a fogvatartott amerikai lelkész miatt Törökország

Az Egyesült Államok még erőteljesebb büntetőintézkedéseket szabhat ki Törökországra, ha nem bocsátja szabadon Andrew Brunson amerikai lelkipásztort – jelentette ki a csütörtöki kabinetülés után újságíróknak Steve Mnuchin amerikai pénzügyminiszter. 

A tárcavezető a két évvel ezelőtt letartóztatott és néhány héttel ezelőtt házi őrizetbe helyezett amerikai baptista tiszteletes „gyors szabadon bocsátását” szorgalmazta. A várható további büntető intézkedések részleteiről azonban nem szólt.

A török hatóságok 2016 nyarán, a puccskísérlet után tartóztatták le a több mint húsz éve Izmirben élő tiszteletest (akinek a felesége egyébként magyar). Azzal vádolták meg, hogy kémkedik az Egyesült Államok javára, valamint tagja és aktív segítője az önkéntes amerikai száműzetésben élő Fethullah Gülen hitszónok mozgalmának, amelyet Ankara a puccs hátterében sejt. Brunson tiszteletes mindig következetesen cáfolta a vádakat. Csaknem két esztendeig tartó börtön után néhány héttel ezelőtt házi őrizetbe helyezték, ám a szabadon bocsátásáról Ankara hallani sem akar.

Washington gazdasági szankciókat foganatosított Törökország ellen, büntetővámokat szabott ki a török acél- és alumíniumipari termékekre, valamint augusztus elején büntetőintézkedésekkel sújtott két török kormánytagot is: a belügyminisztert és az igazságügyi tárca vezetőjét.

Donald Trump amerikai elnök telefonon is egyeztetett Recep Tayyip Erdogan török államfővel, és török külügyi delegáció is tárgyalt a napokban Washingtonban, de nem történt előrelépés az ügyben.

Szerdán egy török fellebbviteli bíróság elutasította a lelkész kérelmét a házi őrizet megszüntetésére és az ellene hozott utazási tilalom megsemmisítésére.

Donald Trump a csütörtöki kormányülésen is szóba hozta Andrew Brunson ügyét, és ismételten azt hangsúlyozta, hogy a lelkész „nagyon is ártatlan ember”.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában