milliós áldozat

2020.09.02. 08:06

Meghalt a kambodzsai kínzóközpont egykori vezetője

77 éves férfi életfogytiglani szabadságvesztését töltötte a délkelet-ázsiai országban.

Meghalt 77 éves korában a kambodzsai vörös khmerek egykori legnagyobb kínzóközpontjának volt vezetője, aki életfogytiglani szabadságvesztését töltötte a délkelet-ázsiai országban.

A „Douch” néven ismert Kaing Guek Eav irányította a vörös khmerek legnagyobb kínzóközpontját, ahol 1975 és 1979 között 15 ezer embert kínoztak meg, majd végeztek ki.

A férfi, akit 2012-ben életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélt az ENSZ védnökségével felállított bíróság, a phnompeni Khmer-Szovjet Barátság Kórházban vesztette életét egy krónikus, régóta tartó tüdőbetegségben, két nappal azután, hogy beszállították.

„Doucht” 1999-ben tartóztatták le, majd háborús és emberiesség elleni bűncselekmények, kínzás és előre kitervelt gyilkosságok vádjával állították törvényszék elé 2009-ben. A per tárgyalásán Kaing Guek Eav elismerte felelősségét a börtönben elkövetett bűnökért, és bocsánatot kért az áldozatoktól.

A vörös khmer rezsim összesen csaknem kétmillió ember halálát okozta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában