visszakozás

2018.02.21. 06:39

Mégsem találkozik az amerikai alelnök észak-koreai tisztségviselőkkel

Mike Pence amerikai alelnök a dél-koreai Phjongcshangban tartott téli olimpián találkozott volna észak-koreai tisztségviselőkkel, akik azonban „az utolsó pillanatban lemondták” a találkozót – közölte kedden este az amerikai külügyi szóvivő, valamint Pence kabinetfőnöke.

Heather Nauert szóvivő közleményben jelentette be, hogy „rövid találkozóról” lett volna szó, és Phenjan „az utolsó pillanatban” mondta le. Mike Pence az olimpiai játékok megnyitó ünnepségén vett részt, s a közlemény szerint „a helyszínen merült fel, hogy találkozhat az észak-koreai küldöttség vezetőivel”.

Az amerikai elnök készen állt a lehetőségre, azért is, hogy kiemelje: Észak-Koreának fel kell hagynia törvénytelen nukleáris és ballisztikusrakéta-programjával. „Sajnáljuk, hogy nem éltek ezzel a lehetőséggel” – fogalmazott kommünikéjében Heather Nauert.

Közleményt tett közzé az alelnök kabinetfőnöke, Nick Ayers is, aki leszögezte: mivel Mike Pence a rövid találkozón is az amerikai kormány „rendíthetetlen üzenetét” tolmácsolta volna, talán az észak-koreaiak ezt tudva mondták le a találkozót. „Vagy soha nem is akartak komolyan találkozni” – tette hozzá Ayers. Hangsúlyozta, hogy az amerikai kormányzat nem lesz hajlandó szerecsenmosdatásra, arra, hogy Kim Dzsong Un észak-koreai vezető „az olimpián készült kedves fotókkal mossa tisztára gyilkos rezsimjét”.

Észak-Korea egyelőre nem reagált a washingtoni közleményekre. Elemzők emlékeztetnek rá: phenjani tisztségviselők korábban leszögezték, hogy nem áll sem szándékukban, sem érdekükben a találkozó az amerikai alelnökkel Phjongcshangban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában