Járvány

2020.05.22. 18:35

Nem százezer, hanem több mint négyszázezer forintot kap az ápoló

A 24.hu cikke alapján az ellenzéki médiumokban a Szent János Kórházról megjelent írások valótlan állítások egész sorát tartalmazzák – jelezte közleményében az Észak-Közép-budai Centrum, Új Szent János Kórház és Szakrendelő kommunikációs osztálya.

Ápoló a koronavírussal fertőzött betegek fogadására kialakított intenzív osztályon a Szent László Kórházban 2020. április 23-án.

Forrás: MTI

Fotó: Balogh Zoltán

A cikkekben említett dolgozó nem százezer forintot, hanem a kétheti karanténért járó táppénzzel együtt kétszázezer forintot kapott eddig, és ez további százezrekkel egészül ki. A májusban átutalt fizetése ugyanis még nem tartalmazta a COVID-osztályon dolgozók számára megállapított 180 százalékos szorzóval kiszámított mozgóbért, amit néhány nap múlva, júniusban kap meg. Kórházunkban évek óta úgy van – az érdekvédelmi szervezetek jóváhagyásával -, hogy a mozgóbér a tárgyhót követő második hónapban jelenik meg az elszámolásban.

Így az említett kollégánk a júniusi utalással a májusi alapbér és az április hónapban, a COVID-osztályon ledolgozott órák után bruttó 624 ezer forintra számíthat, tehát nettó 415 ezer forintot kap kézhez

– írták.

Hozzátették: amióta bekapcsolódtak a COVID-betegek ellátásába, intézményi hatáskörben biztosították a magas kockázatú ellátóhelyeken dolgozó kollégáik kiemelt anyagi megbecsülését.

Minden kollégánk részére, akik az izolációs vagy karantén osztályokon zajló munkában részt vettek, az ott teljesített órákat 180 százalékos emelt szorzóval számoltuk el március és április hónapban is. Akik pedig két hét karanténban voltak, azok benyújtották táppénz kiegészítési igényüket, hogy az eddig átutalt 60 százalék helyett teljes, 100 százalékos táppénzt kapjanak – zárul a Szent János Kórház közleménye.

Borítókép: ápoló a koronavírussal fertőzött betegek fogadására kialakított intenzív osztályon a Szent László Kórházban 2020. április 23-án

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában