Konfliktus

2021.03.01. 10:31

Netanjahu szerint Irán áll az izraeli teherhajót ért robbanás mögött

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök szerint irániak követték el a robbantást múlt pénteken az izraeli tulajdonban lévő teherhajón az Ománi-öbölben. A kormányfő az izraeli közszolgálati rádióban nyilatkozott erről hétfő reggel.

„Irán Izrael legnagyobb ellensége, és az egész térségben lesújtunk rá. Az irániaknak nem lesz atomfegyverük sem megállapodással, sem anélkül. Ezt mondtam Joe Biden barátomnak is” – nyilatkozott az izraeli miniszterelnök a rádió Ma reggel című műsorában, az amerikai elnökkel folytatott telefonbeszélgetésére is utalva.

Izraelben a közszolgálati rádió, a 13-as kereskedelmi tévécsatorna és a Maárív című újság is a hajót ért támadásra adott izraeli válaszként írta le azokat a rakétatámadásokat, amelyet vasárnap este hajtottak végre a szíriai Damaszkusz közelében iráni célpontok ellen.

A tel-avivi székhelyű Ray Shipping cég tulajdonában álló, bahamai zászló alatt hajózó Helios Ray hajón pénteken történt máig ismeretlen eredetű robbanás, amely négy lyukat okozott a hajótesten, nem sokkal a merülési vonal felett.

A teherhajó autókat szállított különböző Perzsa(Arab)-öbölbeli kikötőkbe. A robbanáskor éppen a szaúd-arábiai Dammámból hajózott ki, végcélja pedig Szingapúr volt.

Teherán hivatalosan nem kommentálta még a történteket. A Kajhan című keményvonalas iráni lapban „lehetségesnek” nevezték, hogy a Helios Ray „kémmisszión” volt a térségben, erre nézve azonban semmiféle bizonyítékot nem mutattak be. Kiemelték: elképzelhető, hogy „az ellenállási tengely egyik ága ütött rajta a hajón” – ezzel az iráni kormány által támogatott fegyveres szervezetek valamelyikére szoktak célozni.

A hajózás biztonságát Irán és a nyugati országok, különösen az Egyesült Államok és Nagy-Britannia között kialakult feszültség veszélyezteti a Perzsa(Arab)-öbölben és az öböl egyetlen vízi kijáratánál, a Hormuzi-szorosban, ahol a világ olajszállítmányainak ötöde áthalad. Az Egyesült Királyság 2019-ben két hadihajót küldött a térségbe, mert iráni erők lefoglaltak egy brit tankert.

Teherán visszautasította Netanjahu vádjait az izraeli teherhajót ért robbantásról

Az iráni külügyi szóvivő hétfőn visszautasította Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök azon állítását, mely szerint irániak követték el a robbantást múlt héten az izraeli tulajdonban lévő teherhajón az Ománi-öbölben, hozzátéve, hogy a Perzsa(Arab)-öböl biztonsága nagyon fontos Teheránnak.

Szaíd Hatibzadeh hozzátette, hogy Netanjahu csak azért vádolja Iránt a robbantással, hogy elterelje a figyelmet hazája belpolitikai ügyeiről.

A szóvivő leszögezte: ha az izraeliek ezt a vádat feszültségkeltésre akarják használni, Teherán nem marad tétlen.

„Ha valami történik, alkalmas időben választ fogunk adni” – jelentette ki.

A tel-avivi székhelyű Ray Shipping cég tulajdonában álló, bahamai zászló alatt hajózó Helios Ray hajón pénteken történt máig ismeretlen eredetű robbanás, amely négy lyukat okozott a hajótesten, nem sokkal a merülési vonal felett.

A teherhajó autókat szállított különböző Perzsa(Arab)-öbölbeli kikötőkbe. A robbanáskor éppen a szaúd-arábiai Dammámból hajózott ki, végcélja pedig Szingapúr volt.

Hétfőn Netanjahu az izraeli közszolgálati rádiónak adott interjújában azt mondta, a robbantást irániak követték el, s leszögezte azt is, hogy a síita államot tartja Izrael legnagyobb ellenségének. Előző nap hasonlóképpen nyilatkozott Beni Ganz izraeli védelmi miniszter is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában